„HEGYET, HEGYET HÁGÉK...”

2019. december 12.

2019. december 12-én Harangozó Imre Sebestyén Gyula-emlékéremmel, valamint a (2019-es évben) Magyar Művészeti Akadémia Erdélyi Zsuzsanna-díjával kitüntetett néprajzkutató, az Ipolyi Arnold Népfőiskola alapító elnöke – Hegyet, hegyet hágék című előadásával – volt a VM4Köz.Klub vendége.

Az elmúlt közel négy évtizedben bejárta szinte az egész magyar nyelvterületet. Sok gyűjtőúton vett részt Erdélyben, Moldvában és a Bánátban, de a Zoboralján, a palócok körében és az alföldi pásztorok világában is megfordult. Nagy kitartással gyűjti azokat a tárgyi és szellemi kincseinket, amelyek máskülönben az enyészet sorsára jutnának. Több, mint két tucatnyi kötet szerzője, szerkesztője. Nagy felkészültséggel, ugyanakkor szenvedélyesen beszélt nemzeti kincseinkről, legyen az építészet, hitvilág képzőművészet, népi vallásosság, népviselet, népzene, vagy maga a nyelv.

Csütörtök esti előadásában az archaikus, apokrif imádságos szövegek világát tárta fel előttünk – a "Hegyet, hegyet hágék..." kezdetű fohászra helyezvén a hangsúlyt, párhuzamba állítva azt nemzeti imádságunk, a Hymnus soraival. Ízelítőt kaptunk eseménydús néprajzi kutatásait és gyűjtéseit övező történeteiből, továbbá megtudhattuk, hogy a népi imádságok ereje hogyan képes összekötni még az egymástól távol fekvő magyar nyelvterületeket is.