Szabó Nóra
újságíró
A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) tanulmánya
Határon innen – határon túl
„Kiemelhetsz egy embert a szülőföldjéről, de a szülőföldjét sohasem emelheted ki az emberből.”
(ford. Kelemen László)
Az identitás egy olyan önazonosság-meghatározás, amire szükségünk van ahhoz, hogy elhelyezzük magunkat a világban. Kik vagyunk, honnan jövünk, hova tartunk, miben hiszünk, mit akarunk és miért akarjuk? Számos tényező van, amelyeknek összességéből összetevődik az az egyveleg, amely a személyiségünkhöz tartozó képet meghatározza. Fontos tudnunk, hogy identitásunk soha nem egysíkú, különböző aspektusok figyelembevételével tudunk konzekvenciát levonni, hiszen generációs síkon, nemi hovatartozásban, etnikai, területi eloszlásban és számos egyéb tényező vizsgálata mentén válik teljessé a kép, amit valakiről alkotni próbálunk. E sokrétűséget szem előtt tartva lehet vizsgálni, hogy kinek mit is jelent a saját magyarsága, annak megélése, legyen szó az anyaországban való életről, Vajdaságról, más környező, határon túli országról, vagy akár egy másik kontinensről.
Természetesen bennem is, mint ahogy bárki másban is, kialakult egyfajta kép a környezetemben élőkről, legyenek azok közeli barátok, ismerősök, rokonok, munkatársak, vagy csak távoli idegenek. E kép az elmúlt időszakban folyamatosan formálódott bennem, hiszen vajdasági létem két és fél évvel ezelőtt kezdődött el. [1]
Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy írásommal nem értékítéletet hozok, nem valaminek, vagy valakinek azon jellegű bemutatását kívánom megtenni, ami egy sziklaszilárd, megingathatatlan tény. Nem politikai rendszereket kívánok kritizálni és a tömbben, illetve a szórványban élő magyarokról olyan gondolatokat papírra vetni, ami esetleg nem mindenki számára jelenti ugyanazt. Ezek főként saját benyomások lesznek, saját élményekből táplálkozó összegzés, amit párhuzamba hozok néhány ténnyel, ami pl. történelmi szálon kapcsolódik a vajdasági magyar közösséghez. Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy valamiről kerek, egész írás születhessen, vagy legalábbis közelítsen a teljesség igényéhez, nem elég egy aspektusát górcső alá tenni, hiszen ahogy említettem is, identitásunk nem egysíkú. Figyelmet kell szentelni a történelmi háttérnek, ami a vajdasági emberek jelenlegi habitusát nagy mértékben formálta, illetve a szociálpszichológiai és szociállingvisztikai szempontokat is vizsgálni kell, hiszen az egyes személyek viselkedését számos dolog formálja. Figyelembe kell venni a közösség életének egyes összetevőit csoportos, szervezeti, intézményi, családi és egyéni szinten is, továbbá a nyelvhasználatot, a társadalmi összefüggéseket, a vallási és kulturális szokásokat, amik mind hozzájárulnak hétköznapi szokásrendszerünk kialakulásához.
Először általánosságban fogok beszélni a magyar nemzethez való tartozásról anyaországi és határon túli vonatkozásban, majd külön kitérek anyanyelvünk fontosságára, illetve annak sokszínűségére, személyiségformáló hatására is. Ezek után kérdőíves elemzéseken keresztül fogom bemutatni a vajdasági közösséget. Bár a kérdőívek száma csupán 288 db (amelyből 279 értékelhető), mégis képet ad, sok érdekes adat van benne, ami elgondolkodtató. Ami nagy előnye a kérdőíveimnek az az, hogy a Vajdaság egész területéről érkeztek kitöltött lapok, sokszor egy kultúregyesületen keresztül, sokszor pedig magánúton utána járva. A kérdőívezés során számos beszélgetésben volt részem, melyek hol rövidebbek, hol hosszabbak, kimondottan mély, nagyon személyes élményeket feltáró délutánok, esték voltak. Gyűjtésem során ezek sokkal személyesebbek tudtak maradni úgy, hogy nem vettem fel az anyagot, így mélyinterjúkkal nem lesz az írás bővítve, de több helyen fogok egy-egy beszélgetésre, élményre, érdekes momentumra hivatkozni. Tulajdonképpen a Maradékon töltött ösztöndíjas programszakaszom két éve már önmagában is egy kutatómunkának fogható fel (mindamellett, hogy tényleg része lettem az ottani közösségnek, és bízom benne, hogy ez a kapocs a jövőben is megmarad). Úgy gondolom, két és fél év még nem hosszú idő, nem annyira, hogy nagyon tudományos fronton mélyedjek bele e téma írásos bemutatásába, de annyira már kellően elég, hogy megmutatkozzon egy-egy magyar ember határon innen és határon túl is.
Egy nemzethez tartozás evidenciája
A nemzeti hovatartozás kérdése Magyarországon sokszor értelmezhető egy népbe való beleszületés természetes jegyeként, illetve egy országhoz tartozás evidenciájaként, azzal ellentétben, hogy egy határon túli magyar nem ugyanezzel az evidenciával kezeli ezt a kérdést. Amíg egy anyaországban született és élő személy természetesnek fogja fel a saját magyarságát, nem gondolkozik esetleges veszteségeken, addig egy határon túl élő személy nemzettudata egyfajta fájdalommal, mindemellett óriási büszkeséggel is színezve van. Sokkal szélsőségesebben, sokkal intenzívebben foglalkozik saját nemzeti létének kérdéseivel, hiszen más helyzetből vizsgálja magyarságát. Ragaszkodik identitásához, emellett alkalmazkodik, esetenként beolvad, távozik vagy marad, örökös kompromisszumkeresés jellemzi a mindennapjait.
Egy anyaországi nem azzal a ténnyel kel és fekszik, hogy egy másik nemzet tagjaival kell megosztania a hétköznapokat, nem kell napról napra bizonyítania saját népének sokszínűségét, hiszen a körülötte élők mind ugyanahhoz a nemzethez tartoznak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincs meg az a fajta tudatosság, hogy büszke nemzetére, hiszen jelen van, csak nem annyira szélsőségesen, mint határon túl.
Maga a nemzeti hovatartozásnak az érzése szerintem sok esetben akkor tud erősebb képet mutatni, ha megtapasztalunk egy másik, saját kultúránktól, nyelvünktől és természetesen identitásunktól eltérő közösségi formát. Saját példámon élve, el kellett jöjjek az anyaországból ahhoz, hogy saját identitásomat intenzívebben éljem meg, hiszen határon túl tapasztaltam meg mindazt, ami számomra hétköznapi és evidens volt. Teljesen természetesen álltam a magyar nyelvhasználathoz, kultúrám gyakorlásához, az otthoni lehetőségeimhez, ellentétben azzal, hogy a Vajdaságban nap mint nap valami új dolgot sodort elém a szél, ami mind azt mutatta, hogy nem minden úgy, olyan formában működik, mint otthon. Annak az érzése, miszerint otthonunkat elhagyva érezzük meg sokszor, hogy kik is vagyunk valójában, hova is tartozunk, egy teljesen természetes jelenség, hiszen kiszakadunk saját, megszokott közegünkből. Az pedig, hogy magyarként, határon túl egy olyan magyar közösséget ismer meg az ember, ahol fel tudja ismerni saját magyarságának a fontosságát, szerintem az egy nagyon szép és szerencsés dolog. Az „otthonról hazatérni” érzését csak azok a személyek tudják megélni, akiket összeköt valami, egy nyelv, egy kultúra, vagy akár a vallás. Teljesen más a helyzet olyankor, ha pl. Indiába megy az ember, ahol gyökeresen eltérő kultúrával, más nyelvvel és más szokásrenddel ismerkedik meg. Ott is meg tudja érezni identitásának a fontosságát, de annak a társadalmi jelenléte nélkül, tehát meg van „fosztva” valamitől, amely saját éntudatához tartozik. Aki azonban – és természetesen maradjunk magánál a magyarságnál – elhagyja otthonát, másik országba megy, ahol a társadalom részét képezi a magyarság, ott is megjelenik ugyanez az identitás-központúság, azzal az óriási különbséggel, hogy a társadalmi jelenléte is megvan, ráadásul hatványozottan.
Ezért is éreztem szerencsés helyzetben magamat ösztöndíjasként, hiszen egy olyan közegben volt szerencsém élni és dolgozni, ahol jelen volt számos olyan momentum, ami az otthonnal össze tudott kötni. Hiába éltem egy olyan szórványközösségben, ahol a falu (Maradék) túlnyomó hányada szerb ajkú, mégis ott volt az a magyar közösség, akikkel meg tudtuk találni azokat a találkozási pontokat, amik identitásunk szempontjából teljesen megegyeznek. A sok hasonlóság mellett azonban a hétköznapok szintjén számos különbség is volt, ami egyrészt a falujellegből fakadt, melynek semmi köze nem volt az országhatárhoz, csak más miliő, mint amit addig, városi életem során megtapasztaltam. Ilyen környezetben mindig más habitusúak az emberek, máshogyan épülnek fel a mindennapok, más jellegű munkát végeznek, az iskolázottság is sok esetben más, sokan maradnak háztartásbeliek, a férfiak a földeken dolgoznak, így a hétköznapi problémák is mások, mint egy városban.[2]
Az életszíntér mellé jött a vajdasági virtus. Eleinte nehezen tudtam szétválasztani, hogy az emberek hozzáállása a falu jellegéből fakad, vagy a vajdasági mentalitás az, amit kezdtem megismerni, de szépen lassan rájöttem, hogy az utóbbi. Akár Újvidéken voltam, akár Szabadkán, Muzslyán, Nyékincán, Maradékon vagy éppen Satrincán, sokszor ugyanazokkal a stílusjegyekkel találkoztam. Határozott temperamentum, szókimondó, nem szépítő kifejezésekkel élő, mindemellett nagyon nyitott, egyből befogadó emberekkel. Sokszor mondják, hogy egy vajdasági embert úgy lehet a legkönnyebben és legrövidebben leírni, hogy kulturálisan magyar, mentalitásban pedig szerb, akit már erősen meglibbentett a Balkán szele. A hetek, hónapok, évek során én is megtapasztaltam, hogy ez valóban így van. Ha pl. valamire nemleges választ akarnak adni, akkor nem kezdik el több km-es távolságból megközelíteni a témát, és szépen becsomagolva körbejárni azt, vagy angolosan csúsztatni, hogy „nem is tudom, tulajdonképpen lehet, hogy én máshogyan gondolnám, vizsgáljuk meg még egyszer”, hanem egyszerűen azt mondják, hogy „nem”. Ebben nincs semmi sértő, semmi bántó szándék, egyszerűen kihagyják a felesleges körítést, inkább közlik a tényeket. Határozottan lépnek fel, véleményüket nem rejtik véka alá. Ha mégis, az arcukra annyira kiül, hogy a szomszéd faluból is látni lehet, szóval a végeredmény valahol ugyanott van, nincs különbség. Ugyanilyen határozottság jellemzi a szokásaikat is. Vegyük példának a dohányzást. Amíg a legtöbb nyugati országban kitiltották már a cigarettát a szórakozóhelyekről, addig a Vajdaságban mit látunk egy kocsmában, vagy akár egy étteremben? Füstfelhőtől ködössé váló helyiségeket. Ahhoz képest, hogy pl. a délvidéki hírportálon, a VajdaságMán megjelent 2015-ös cikk arról szólt, hogy teljes körű dohányzási tilalom várható jövőre Szerbiában, ott tartunk, hogy 2019 januárja van, és még senki sem fagyoskodik a kocsma előtt, ha rá szeretne gyújtani, egyszerűen bent marad a pult mellett és rágyújt. Bár ez csak egy cikk, de jogszabályokkal is igyekeznek visszaszorítani a dohányzást, azonban a betartásukról már nem gondoskodnak kellőképpen. Hogyha már az élvezeteknél jár az ember, említsünk meg egy sokkal csábítóbb és a dohányzáshoz képest egy sokkal kevésbé káros dolgot, mégpedig a táplálkozást. Nagyon ízes, finom, kiadós ételeik vannak a vajdaságiaknak, amiből ráadásul akkora adagokat lehet kapni, hogy egy porcióból jól tudna lakni egy kisebb család. Nagyon vendégszeretően, büszkén tálalják ételeiket, amelyek tulajdonképpen a szerb és a magyar konyha ötvözetei. Ha már az itteni ízvilágnál tartunk, a vajdasági konyha listavezetőjeként érdemes megemlíteni a csevapcsicsát, a pljeskavicát, az itteni nagy rostélyosozásokat is egy jó kis sopszka salátával, vagy kajmakkal, ahol nem hagyhatja abba az ember az evést addig, amíg azt nem érzi, hogy már alig szuszog, és örül, ha az udvarban kinyitott kempingszékben elviselhető pózban tud ülni és nem durran szét. Természetesen ne feledkezzünk meg a rohanó hétköznapok közkedvelt finomságáról sem, a burekról, aminél fontos volt megtanulnom a kezdetek kezdetén, hogyha bemegyek a pékségbe, nem bureket kell kérnem, hanem burekot, hiába követelnék meg a szóban szereplő magas hangrendű magánhangzók a magas végződést, itt ez a „helyes”. A teljesség igényével élve pedig nem joghurtot kérek hozzá, hanem szigorúan jogurtot. Ahogy láthatjuk, a vajdasági ember nagyon szeret enni, inni, amit barátaival, vendégeivel is nagyon szívesen megoszt, büszke konyhájára. Jellemzi őket egyfajta hedonizmus, szeretik két kanállal falni az életet, van a jellemükben egyfajta „carpe diem”, vagyis élj a mának életérzés. Ezt lehet látni pl. a több napig tartó majálisozások során is, ahol a piknikezésekkel egybekötött nagy rostélyozások során komolyabb mennyiségű sör is előkerül, megszínezve egy kis házi pálinkával, vagy éppen pelinkováccal. Ha valaki a nagy ereszd el a hajamat során megbetegedne (elkapná a gripa), véletlenül sem szalad egyből orvoshoz, inkább a jó öreg házi praktikával él, és megpróbálja először pálinkával orvosolni a bajt. Persze ezek nem törvényszerű, általános dolgok, nyilván nem mindenkire jellemző, de sok esetben a köztudatban van.
Nagy lazaság, gördülékenység és belevalóság jellemzi a vajdasági embert, attól függetlenül, hogy természetesen hátulütői is vannak ezeknek a stílusjegyeknek. Vegyük nagyon jó példaként az időpontok egyeztetését, találkozókat, megbeszéléseket. Ha le van fixálva egy délelőtt 10 órai tárgyalás, az ember biztos lehet abban, hogy fél 11 előtt nem kezdődik el. 11 óra körül talán már elkezd forrni a víz a török kávéhoz, ami ha elkészült, nyugodtan kell meginni, szóval még másfél órás csúszással is jó, ha szóba kerül az, ami miatt összeültünk. Hozzátenném, utolsó pillanatok embere vagyok én is, szóval semmi rosszalló szándék nincs e kijelentésemben, inkább sok esetben nekem is jól jött, ha ilyenbe botlottam, csak eleinte meglepett. Sok helyen, sok esetben ez általános jelenség, nincs ezzel probléma, nincs belőle semmilyen konfliktus, sőt, inkább természetesen kezelik.
Felmerülhet a kérdés, hogy egy tanulmányban miért példálózok a dohányzás kérdésével, vagy éppen miért taglalom a késést, mint állandó jelenséget. Úgy gondolom, sok apró momentum van, ami hozzátesz egy ember habitusához, mentalitásához, és ezek sokszor a hétköznapi szintre vetített apróságokban rejlenek, amit nem csak személyre szabottan tapasztalhat meg az ember, hanem szélesebb spektrumon, társadalmi szinten. Ilyen formában igenis nézni kell a napokig tartó majálisozásokat, a török kávé és a cigaretta mellett eltöltött délutánokat, a határozott kijelentésekkel és véleményekkel megfűszerezett mindennapokat, amik mind-mind részét képezik annak, amik e nagy vehemenciájú emberek jellemét alkotják.
Példák hosszú sorát lehetne felmutatni, hogy mi is jellemzi a vajdasági embert, de érdemes megvizsgálni a miérteket is. Miért van az, hogy egy a Vajdaságban élő személy ilyen erényekkel van felvértezve és miért van az, hogy a temperamentumossága mellett az esetleges nyerssége és keserűsége is megfigyelhető? Ilyenkor mindig vissza kell pörgetni az idő kerekét, és meg kell vizsgálni az adott nemzet múltját, hiszen anélkül aligha tudnánk képet alkotni a jelenről.
„Az identitástudatnak, így a nemzeti azonosságtudatnak is van egy időbeli dimenziója, amelyben a hovatartozás-tudat fogódzóit kereső egyén megpróbálja a maga vonatkozási csoportjait – minél biztosabb kötődése érdekében – „hátrafelé” (a múltban) és „előrefelé” (a jövőben) is kipányvázni.”[3]
Bármennyire tekintünk előre és hátra is, amiben teljes mértékig biztosak lehetünk az az, hogy identitásunknak van egy vissza-visszatérő eleme, mégpedig maga a történelmi múlt, annak eseményei, melyek folyamatosan alakították az adott társadalom politikai rendszerét, azon keresztül pedig az emberek lehetőségeit vagy éppen korlátait. Itt említeném meg szintén Gereben Ferenc könyvéből, egyik vajdasági interjúalanyának a mondatát, miszerint: „Nagyon nagy baj, ha valaki nem ismeri, vagy elfelejti a gyökereit, akkor koronája sem lesz neki...”, vagyis akinek nincs múltja, nem lesz jövője sem. Kellő ismeret szükséges ahhoz, hogy bármiről véleményt alkossunk, bármiről olyan konzekvenciát vonjunk le, aminek súlya van, következményekkel járhat. Egy személy csak akkor tudja megélni saját nemzete dicsét, vagy éppen keserűségét, ha kellő háttér-információval rendelkezik.
A tudás mellé jön magának az eseményeknek a megélése, vagy valamivel való együttélése, amin keresztül szintén alakul az egyén. Fontos, hogy minden egyes korszaknak megvan a maga formáló hatása, ami nemzedékről nemzedékre ott marad a családok vérkeringésében.
Ilyen formában ugorjunk kicsit vissza az I. világháború utáni időszakra. „1918. november 5-i újvidéki nemzetgyűlésen összegyűlt szerbek kimondták az általuk Vajdaságnak nevezett Bácska, Bánát és Baranya elszakadását Magyarországtól, és Szerbiához való csatlakozását. Az elszakadási folyamat még jó másfél évig tartott, egészen az 1920. június 4-én megkötött békeszerződésig.”[4]
„Ekkor a történelmi Magyarország területéből a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz 20551 négyzetkilométert csatoltak, melynek 1.509.295 lakosa volt, ebből 30,3% magyar.”[5]
Tulajdonképpen ez jogi alapja volt a jugoszláviai magyarság létrejöttének, ami nem volt más, mint egy kényszerközösség, hiszen akarattól függetlenül dőlt el, hogy melyik országhoz tartozzanak. Az ott élő magyarok innentől kezdve nem tudtak egységes közösségként működni.
„Ez a dátum az ezeréves Délvidék máig legdöntőbb napja – mert amíg a török hódoltság 150 esztendejét mindvégig megszállásnak tekintette mind a vesztes magyar, mind pedig a győztes török hatalom, addig a Trianonban megszabott határokat 1945 után minden magyar kormány megváltoztathatatlannak (illetve csak békés úton megváltoztathatónak) ismeri el, és ilyennek tekinti a világ minden mérvadó hatalma.”[6]
„A két világháború közötti időszakot figyelembe véve a délvidéki magyarságra egy várakozó állapot volt jellemző. A magyar lakosság 80%-át alkotó társadalom élte a maga életét; kemény munkával és takarékoskodással igyekeztek előteremteni a mindennapi betevőjüket. A Szerb Királyság politikája ellen tiltakozva, főleg a Tisza mente lakosságának egy része a szocialista és kommunista munkásmozgalmat támogatta, és abban bízott, hogy a XVIII. században jobbágyként ideérkező, később pedig föld nélküli zsellérként, napszámosként és kubikusként gürcölő ősök utódaként egy rendszerváltás nekik is meghozza a szebb jövőt. Azok, akik ezt nem akarták kivárni, folytatták a XIX. század végén kezdődő tengeren túlra vándorlás folyamatát, amelynek során 1918 és 1941 között kb. 60 000 ember vándorolt ki Bácskából és Bánátból.”[7]
A kivándorlás hulláma később is folytatódott, megfigyelhető volt mind a ’70-es, mind a ’80-as években, majd a jugoszláv háborúk idején hatványozottan. Számos ember ment el a jobb jövő reményében és nagyon sokan maradtak is, mert nem akarták elhagyni otthonukat.
Történelmünk számos módon hatott ránk. Nem kell nagyon messzire mennünk, maradhatunk pl. a délszláv háborúk megélésénél. Bár kb. 70 km választott el a határtól, mégis úgy nőttem fel, hogy az egészből az égegyadta világon semmit sem érzékeltem. Nyilván mondom ezt úgy, hogy gyerekként, illetve ifjú tinédzserként éltem meg azt az időszakot egy teljesen más közegben.
Egy határon túli számára a gyermekkori élmények lehetnek nagyon hasonlók, de nagyon mások is. Egyszerre hat rájuk a magyar kultúra adta sokszínűség, ami mellé jön „bónuszként” a szerb is.
Sok embernél ún. kettős identitás alakul ki, ami magában hordozza a magyar kultúra, nyelv, szokásrend, stb. egyvelegét, ami mellett megjelenik a szerb is, akár különböző dalokon keresztül. Azért is tartom fontosnak kiemelni a dalokat, hiszen maga a zene képes arra, hogy szimbolikusan összekössön egymástól távoli tereket, különböző történelmi időket, életszakaszokat. Ki tudja fejezni kötődésünket egy helyhez, egy társadalomhoz, az emberek egy csoportjához.
Az évek során kialakult bennem egy kép arról, hogy milyen is a vajdasági ember. Mint már korábban is említettem, nagyon temperamentumosnak, büszkének látom, aki intenzíven foglalkozik saját nemzeti létének kérdéseivel és ragaszkodik identitásához. Felismertem, hogy a magyarság kérdése központi helyet foglal el a mindennapokban, így érdekes kutatásnak ígérkezett, hogy megkérdezzek néhány embert, kinek mit is jelent saját magyarsága. A kérdést mind magyarországi, mind vajdasági embereknek feltettem, de anonimként hagytam a személyeket, csak a korukat, illetve az esetleges titulusukat írtam a rövid válaszok mellé.
A kérdés pontosan így hangzik:
Mit jelent az Ön számára magyarnak lenni?
(gyűjtés: 2018. november)
Vajdaság:
40 éves férfi, vállalkozó: Egy csoporthoz tartozást jelent, aminek a világszemlélete hasonló az enyémhez.
55 éves férfi, igazgató: Kiváltság és kötelezettség. Kiváltság azért, mert büszke vagyok rá, hogy ide tartozom, de kötelezettség is, mert a közösség megtartásáért tenni is kell.
27 éves nő, pedagógus: Magyarnak lenni számomra azt jelenti, hogy a magyar az anyanyelvem.
67 éves nő, nyugdíjas: Szeretem a hazámat, itt vagyok itthon, magyarul beszélek.
83 éves nő, nyugdíjas: Magyar volt anyám, apám, magyarul imádkozom, magyarul gondolkozom, nekem ezt jelenti magyarnak lenni. Mindenem ez.
18 éves fiú, diák: Büszkeséget. Bárhova megyek, büszkén viselem magyarságomat.
22 éves nő, diák: Egyfajta kiválasztottság-tudatot.
58 éves férfi, munkanélküli: Örökös nehézséget. Állandó küzdelmet a holnapért.
30 éves nő, háztartásbeli: Mindent jelent számomra. A családot, a barátokat, azt, hogy magyarul beszélünk, magyarul éneklünk, magyar népzenére táncolunk és magyarul is álmodunk.
70 éves férfi, földműves: Azt, hogy felelősséggel tartozunk egy nemzet felé, ami igazából egy nagy család. A mi családunk, akár országhatáron kívül, akár országhatáron belül is vagyunk.
Magyarország:
61 éves férfi, vállalkozó: Magyarnak lenni örökségünk, nemzetünk, valamint a régi hagyományaink tisztelete. Természetesen a családot is jelenti számomra.
56 éves nő, pedagógus: Hazaszeretetet, amit az odaadás, önzetlenség, önfeláldozás jellemez, ami a saját érdekünknél fontosabb. Közös nyelven beszélünk, közösen gondolkodunk, örülünk egymás sikereinek.
32 éves nő, pedagógus: Egy nemzethez tartozást jelent nekem, ahol a nyelv és kultúránk összeköt minket.
48 éves nő, pék: Hát nem is tudom, még nem gondolkoztam el ezen. Jó kérdés...
20 éves nő, diák: Ide születtem, ez a hazám. Nekem ezt jelenti.
50 éves férfi, pap: Isten álld meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel.... és természetesen: Miatyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved.... imánk magyarul száll hozzád. Röviden így kezdeném.
35 éves nő, web-desinger: Nehézséget és örökös küzdelmet. Más nemzetek társadalmához képest egy elmaradott nemzethez való tartozást jelent. De büszkeség is van bennem, szóval kissé keserédes, kettős érzés fog el, ha belegondolok, mit jelent számomra magyarnak lenni.
28 éves nő, építészmérnök: Büszkeséget és családot.
40 éves férfi, külföldön vállalkozó: Az anyanyelvem használatát. Karácsonykor tűlevelű fenyőfa mellett mákos- és diós bejglit enni, március 15-én kokárdát kitűzni, és a barátaimmal úgy sörözni, hogy közben magyar zene szól. Minden olyan apróság, amitől érzem az otthont.
80 éves nő, nyugdíjas: Jaj, ne kérdezz tőlem ilyet. Hát nekem ez olyan természetes, minthogy levegőt veszek. Azt se tudom, hogyan kellene válaszolnom. (Amivel az idős hölgy tulajdonképpen meg is válaszolta a kérdést.)
Számos választ kaptam, akár a Vajdaságban, akár Magyarországon tettem fel a kérdést. Sokan először elhallgattak, néztek maguk elé és elcsodálkoztak, hogy egy ilyen könnyűnek tűnő kérdés valójában mennyire nehéz. Ahogy utolsó alanyom is mondta: „olyan természetes, minthogy levegőt veszek”, vagyis annyira egyértelmű és személyének a részét képező tény volt, hogy ő magyar, hogy maga a válasz is nehezére esett, mivel szerinte „túl evidens” kérdést tettem fel. Sokan azért gondolkoztak el, mielőtt válaszoltak volna, mert úgy érezték, hogy röviden sokkal nehezebb szavakba önteni, hiszen, ha kicsit jobban kibonthatnák magát a választ, több oldalról lehetne megközelíteni.
Ha pedig a szavaknál járunk, több válaszadóm is megemlítette magát a nyelvet, mint magyarságunk egyik fő alkotóelemét. Ha továbbástam volna és több száz személyt megkérdeztem volna, hogy kinek mit is jelent a magyarsága, biztos vagyok benne, hogy listavezetőként hagyhattuk volna a piramis csúcsán magát a magyar nyelvet, hiszen egy nemzethez tartozás állandó és kihagyhatatlan tartozéka.
Anyanyelvünk, mint identitásunk egyik fő alkotóeleme
Magyarságunkat számos elem, számos összetevő teszi azzá, ami. Ezek közül több olyan dolog van, ami kiemelkedik, hatványozottan fontos pillére a nemzethez tartozáshoz. Ilyen elem maga az anyanyelvünk, melyet mindig érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálnunk, főleg olyan szempontból, hogy a határon túl élő magyarság milyen mértékben használja (illetve tudja, van lehetősége használni). Identitásunknak e szimbolikus jelentőségű elemét különböző régiókban más és más módon használják. Máshogy a tömbben és máshogy a szórványterületeken is, ahol már sokkal intenzívebben előfordul a kétnyelvűség napi használata.
A kétnyelvűségről, mint nyelvi szituációról Lanstyák István definícióját érdemes elolvasni:
„Az olyan beszélőközösségeket, amelyek közösségként csak úgy tudnak létezni, hogy rendszeresen két nyelvet használnak, kétnyelvű beszélőközösségnek nevezzük. A kétnyelvű beszélőközösségek egyik legjellemzőbb változatát a nyelvi kisebbségek közösségei alkotják, amelyek az anyanyelvükön kívül az ország többségi lakosságának a nyelvét is kénytelenek használni. A Kárpát-medence peremállamaiban élő magyarok szintén kétnyelvű beszélőközösségeket alkotnak. Így van ez annak ellenére, hogy az e közösségbe tartozók egy része maga egynyelvű. Ám ezek az egynyelvű beszélők is teljes jogú tagjai e kétnyelvű beszélőközösségeknek.”[8]
Ez azért van, mert a két nyelv szabályait ismerik, beszélik és tulajdonképpen környezetüknél fogva magát az anyanyelvet is úgy sajátították el, hogy egyes szerb szavak „belemosódtak” a magyar nyelvbe, néhány kifejezésnél a hétköznapi magyar nyelv szókészletének a részét képezik. Sok esetben, főleg szórványterületeken, ez már fel sem tűnik az adott személyeknek, nem feltétlenül vannak tisztában azzal, hogy nem magyar, hanem szerb kifejezést használtak. Persze tömbben is előfordul, de ahogy észrevettem, ott kicsit tudatosabb annak az ismerete, hogy éppen magyar, vagy csak „elmagyarosodott” kifejezést használnak, ami egy anyaországi számára teljesen új lehet.
Számtalan helyzet volt, amikor itteni kifejezések ismeretének a hiányában nem értettem valamilyen mondatkapcsolatot, nem tudtam egyből összekapcsolni a szavakat a szövegkörnyezettel, például néptáncon, amikor rákérdeztek, hogy van-e hullahoppom. A válasz természetesen igen volt: otthon, Szekszárdon. A kérdés már csak az volt, hogy miért lényeg, hogy van-e hullahoppom, és legfőképpen mi köze ennek a tánchoz?! Persze ezek az apró elcsúszások hamar kitisztultak, mára már én is azt mondom, hogy viszünk majd a születésnapra egy gajba sört, most már tisztában vagyok annak a jelentésével is, hogy „biztos vezás volt, aki megkapta azt a jó munkát”, valamint az autómat nem vezetem, hanem hajtom, és semmiképpen nem veszek bureket (bár a magas magánhangzó megkövetelné), hanem burekot. Néptáncon azzal kedveskednek nekem az anyukák, hogy majd nálam szereznek prakszát, mire lassan leesik, hogy a gyakorlatra gondolnak, és itt nem diplomáznak, hanem diplomálnak az emberek. Ha megkérdezik, hogy „nem láttad a micimet”, véletlenül sem egy pihe-puha szőrű, aranyos, gombszemű kiscicát fogok keresni, csupán egy siltes sapkát, és ha a gyerekkori emlékek között kutatunk, nálam üveggolyót találunk, páromnál, aki vajdasági, pedig klikkert. Ha Szekszárdra megyünk látogatóba, ő elrakja a passzusát, én elrakom az útlevelemet. Az utazótáskája tele van majicával, nekem pólóval, ő gondoskodik a batriról, amíg én az elemről, és egy gondtalan hétvégén félrerakjuk a munkát, ő megfeledkezik a firmáról, én pedig a cégről. Ha megkér, hogy hozzak egy limenkás szokkot keszában, én egyből viszek neki egy dobozos üdítőt zacskóban, de csak azután, hogy forraltam vizet a dzsezvában, és ittunk egy török kávét.
Röpke példáim sorát egy nagyon egyszerű, mára már teljesen kézenfekvő szóval zárnám. Két és fél évvel ezelőtt, amikor vajdasági létem kezdetét vette, megkérdeztem, hogy mit jelent az a szó, hogy ajde? Tágra nyílt szemmel, nagy levegővétellel és egy óriási mosoly kíséretében kaptam a lehető legtökéletesebb választ Maradékon Csepregi Pali bácsitól, mégpedig azt, hogy „élj itt pár hónapot, és majd megérzed”. Mivel nem értettem, ezért tovább kérdeztem. Páran próbálták is, viszonylag szakszerűen elmagyarázni, de sehogy sem állt össze a kép, nem tudtam volna normálisan definiálni. Tulajdonképpen Pali bácsinak volt igaza, rövid időn belül valóban megéreztem, mint ahogyan sok minden mást is, amit nem feltétlenül tud az ember szavakba önteni, vagy szakszerűen elmagyarázni. Sokszor együtt kell éljünk emberekkel, helyzetekkel, a mindennapok szépségeivel és árnyoldalaival is, hogy megértsük, mit takar a felszín. Korábban is tisztában voltam azzal, hogy kik a vajdaságiak, milyen történelmi háttér nehézségével kell viselniük a ma terhét, azt azonban nem tudtam, hogy hétköznapok szintjére vetítve mit takar az itteni élet. Mára már tudom, és a maga nehézségeivel együtt szeretem is.
Ezúton szeretnék kicsit visszakanyarodni kérdésemhez, miszerint „Mit jelent az Ön számára magyarnak lenni?”. Amikor beszélgetőpartnereimmel boncolgattuk e kérdést, sokszor jutottunk ahhoz a megállapításhoz, hogy identitásunk fő mozgatórugója nem a lokáció kérdése, hanem maga az egyén a fő vonatkozási csoport, vérségi leszármazástudatra épített etnikai identitástudat. Ilyen formában az ember a meghatározó szereplő, attól függetlenül, hogy az őt körülvevő közeg társadalmi és politikai rendszere eltérő a határ két oldalán.
Fejezetcímemhez hűen még néhány gondolatot szeretnék hozzátenni magához az anyanyelvhez. A beszélt nyelv fontossága mellett nem szabad elsiklani az írott nyelv fontossága felett sem. Ha pedig már írott nyelv, beszéljünk magáról az irodalomról, amire legalább olyan nagy hatással volt történelmünk, mint magára az emberre. „A nemzet és az irodalom fogalma mindig egymással szoros kapcsolatban állt. A nemzeti történelem s azok a törekvések, amelyek a történelem során érvényesülni kívántak, mindig meghatározták irodalmunk vállalt feladatait, küldetéstudatát, többnyire abban az értelemben, hogy magának az irodalomnak kellett helyreállítania a nemzet megbomlott szellemi egyensúlyát, vagy megtört politikai és kulturális egységét.”[9]
Tehát mondhatjuk, hogy a magyar irodalom máig ható kötelezettségvállalása a nemzeti történelem, a nemzeti élet sorskérdéseinek megoldása iránt igen meghatározó, nem kell ehhez politikus írónak lenni. Bármely író vagy költő műveiben erősebb nyomatékot tudnak kapni az egyes sorskérdések, legyen szó akár Zrínyi Miklósról, Ady Endréről, József Attiláról, Petőfi Sándorról, vagy akár Babits Mihályról. Nem tudták, de igazából nem is akarták függetleníteni magukat a közös gondoktól, tennivalóktól és tapasztalatoktól, és ahogyan szintén Pomogáts Béla írja könyvében „a magyar irodalmat a történelem alkotásának és szellemi intézményének tekintjük”, ami tele van büszkeséggel, tenni akarással, de sokszor keserűséggel és fásultsággal is, hiszen történelmünk során számos „zuhanásnak” voltunk részesei. Az érzelmek viharában számos irodalmi alakunknál fedezhettük fel a nemzeti tudat jelenlétét. Babits Mihály így vall:
„Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szégyeníteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagítja? A magyarság színét, a magyarság kincsét!”[10]
Kérdőív
A vajdasági magyarság identitása anyaországi szemmel
Tanulmányom komplexitása érdekében összeállítottam egy kérdőívet, melyet Google Drive-on megszerkesztett verzióban juttattam el – lehetőségemhez mérten – minél több emberhez. Maga a kérdőív összeállítása is előmunkálatot igényelt, fontosnak tartottam, hogy rövid, de annál inkább lényegre törő kérdéseim legyenek, s az adott válaszokból kellő konzekvenciát lehessen levonni. Igyekeztem egyszerűen fogalmazni, hiszen egy alapos kérdőívezés során a társadalomnak nagyon különböző szféráit szólítja meg az ember, nem az a cél, hogy szakzsargonnal legyen tele, hogy ne értsék a kérdéseket, vagy legrosszabb esetben, hogy elmenjen a kedvük tőle, és hogy ne töltsék ki a kérdőívet. A ráfordítandó időre is ügyeltem, maximum 3 percet vett igénybe.
Mivel egyedül kérdőíveztem, ezért több helyről is kértem elérhetőségeket. Közvetve sok segítségem volt, hamar megtaláltam egy-egy egyesületi vezetőt, vagy bármilyen művelődési intézmény aktív tagját, aki szintén segíteni tudott, hogy kiket érdemes megkeresnem a kérdőívemmel, kik azok, akik egyből nyitottak lesznek rá. Számos telefonhívás, e-mailes egyeztetésen keresztül sikerült több száz helyre eljuttatnom kérdéseimet, melyekre végül 288 ember válaszolt Vajdaság-szerte. Bácska, Bánát és Szerémség számos településéről érkeztek kitöltött kérdőívek. 300 kitöltött kérdőívnél szerettem volna meghúzni az alsó határt, azt éreztem olyan mennyiségnek, amiből már lehet következtetéseket levonni. Sajnos picit alámentem a 288 kitöltött kérdőívvel, melyből 279 lett végül értékelhető. Érdekes, elgondolkodtató eredmények születtek. 2018. november elejétől december végéig, két hónapig gyűjtöttem a válaszokat.
Először vázolom magának a kérdőívnek a kérdéssorát, melynek egy szerkesztett verziója van Google Drive-on. Ezt a kérdéssort kapta meg tőlem mindenki, és tulajdonképpen az egyéntől függött, hogy megosztja-e a személyes adatait, vagy anonim marad-e. Ha név nélkül maradt, akkor is egy automatikusan generált Excel táblázatba kerültek az eredmények, ahol 279 személy válaszai megtekinthetők. Ez a szám azért nem egyezik az eredetivel, mert voltak fals adatok, amelyek a tanulmány szempontjából az értékelhetetlen kategóriába kerültek (pl.: legmagasabb iskolai végzettség: óvodában megbuktam), ezeket töröltem a listáról. Összesen kilenc személy felmérését távolítottam el, így maradt 279, amivel a továbbiakban dolgoztam.
KÉRDŐÍV
Személyes adatok (nem muszáj kitölteni)
Név:..............................................................................................................................................
Cím:..............................................................................................................................................
Elérhetőség (telefonszám és/vagy e-mail cím):...........................................................................
Jelölje X-szel az Ön számára megfelelő válaszokat!
Neme:
........... Nő ........... Férfi
Korosztálya:
.......... 18 évnél fiatalabb .......... 31–40
.......... 18–24 év közötti .......... 41–60
.......... 25–30 .......... 60 feletti
Családi állapota:
.......... Egyedülálló .......... Elvált
.......... Hajadon/ nőtlen .......... Özvegy
.......... Házas
Legmagasabb iskolai végzettsége:
.......... 8 általános
.......... Szakmunkásképző (pl. esztergályos szakma)
.......... Középiskolai érettségi
.......... Felsőfokú iskolai végzettség (főiskola, egyetem)
Egyéb:..............................................................................
Foglalkozása:
.......... Diák .......... Földműves, gazdálkodó
.......... Munkanélküli ..........Vállalkozó
.......... Segédmunkás .......... Háztartásbeli
.......... Részmunkaidős .......... Nyugdíjas
.......... Alkalmazott
Egyéb:.................................................................
Nemzetisége:
.......... Magyar .......... Szerb
Egyéb:..................................................................
Jelenlegi lakóhelye (település):
................................................................................
Milyen típusú lakóhelyen él?
............ Albérlet
............ Saját lakás/ ház
............ Családtagom egyik tagjának lakásában/ házában
............ Barát lakásában/ házában
Egyéb:...............................................................................
A településen, ahol él, van-e szervezett nemzetiségi élet? (pl.: néptánc, kórus, egylet, civilszervezet, könyvtár, stb.)
............ Igen ............ Nem
Amennyiben előző válasza IGEN, tart-e velük kapcsolatot?
............ Igen ............ Nem
Ha tart velük kapcsolatot, milyen szervezettel, csoporttal? (pl. néptánccsoport, kórus, hímzőegylet, sportklub, könyvtár stb.)
...................................................................................................................................................
Hol tudnak összejönni a település lakói a közösségi rendezvények alkalmával? (nem kötelező)
....................................................................................................................................................
Az Ön lakóhelyén meglévő magyar oktatás és kultúra képe:
Óvoda (több válasz is jelölhető):
........... Teljes egészében magyar nyelvű óvodák
........... Vegyes nemzetiségű óvodák (magyar és szerb ajkú csoportok is vannak)
........... Teljes egészében szerb nyelvű óvodák
Iskola (több válasz is jelölhető):
........... Teljes egészében magyar nyelvű oktatás folyik
........... Magyar és szerb nyelvű oktatás is folyik
........... Teljes egészében szerb nyelvű oktatás folyik
Könyvtár (több válasz is jelölhető):
........... Teljes egészében magyar nyelvű könyvtár
........... Van magyar és szerb nyelvű könyvgyűjteményi rész is
........... Teljes egészében szerb nyelvű könyvtár
Múzeum, tájház (több válasz is jelölhető):
........... Magyar nyelvű minden kiállítási felirat
........... Van magyar és szerb kiállítási felirat is
........... Szerb nyelvű minden kiállítási felirat
Művelődési intézmény (több válasz is jelölhető):
........... Magyar nyelvű minden program
........... Van magyar és szerb program is
........... Szerb nyelvű minden program
Pap, lelkész:
........... A településen van magyar nyelvű pap/ lelkész.
........... A településen nincs magyar nyelvű pap/ lelkész.
Milyen nemzetiségek laknak még a településén? (több válasz jelölhető):
........... szerb ........... német
........... horvát ........... ruszin
Egyéb:.....................................................................................
Milyen nyelven beszél családi körben? Milyen nyelven beszél a munkahelyén?
............. Mindig magyarul ............. Mindig magyarul
............. Általában magyarul ............. Általában magyarul
............. Vegyes: szerbül és magyarul is ............. Vegyes: szerbül és magyarul is
............. Általában szerbül ............. Általában szerbül
............. Mindig szerbül ............ Mindig szerbül
Milyen nyelven beszél a baráti körében?
............. Mindig magyarul
............. Általában magyarul
............. Vegyes: szerbül és magyarul is
............. Általában szerbül
............. Mindig szerbül
Hová sorolná magát?
............. Magyar
............. Délvidéki magyar
............. Vajdasági magyar
............. Vajdasági állampolgár
............. Szerbiai magyar
............. Szerbiai állampolgár
............. Jugoszláv
Egyéb:...............................................................................
Él külföldön rokona?
........... Igen ........... Nem
Amennyiben IGEN, hol?
....................................................................
Önben van elvándorlási szándék?
............. Egyáltalán nem
............. Foglalkoztat a gondolat
............. Munka miatt igen, de vissza kívánok térni
............. Nincs lehetőségem
............. Igen, elvándorlok
Egyéb:.............................................................
A következő választ csak előző „igen, elvándorlok” választása esetén kell kitölteni. Elvándorlok, melynek oka:
............. Munka ............. Csalódás jelenlegi lakóhelyem gazdasági helyzetében
............. Kapcsolat
............. Kalandvágy
Egyéb:.......................................................................................
A továbbiakban diagramok segítségével igyekszem látványosabbá tenni az eredményeket, melyekhez rövid magyarázatot, észrevételt fűzök, de a teljesség igénye nélkül, hiszen nagyon sok adat van. Néhány helyen csak magát a diagramot hagytam, magyarázat nélkül, hiszen beszédesek az ábrák önmagukban is. (Izgalmas lehet esetleg továbbelemezni, vagy egy-egy beszélgetés keretein belül tovább-boncolgatni az eredményeket, érdekes kérdésköröket vethetnek fel.)
Személyes adatok (nem muszáj kitölteni)
Név: 127 személy adta hozzá a nevét
Cím: 110 személy adta meg a címét
Elérhetőség (telefonszám és/vagy e-mail cím): 101 személy adott elérhetőséget
Jelölje X-szel az Ön számára megfelelő válaszokat!
Neme:
1. ábra
Korosztálya:
2. ábra
A korosztály felosztásánál igyekeztem úgy meghúzni az egyes határokat, hogy a fontosabb életszakaszok határozottan elkülöníthetők legyenek. A 18 évnél fiatalabb kategória általános iskolásokat, illetve gimnazistákat célzott meg, akiknél a továbbtanulási szándék központi helyen áll. Gimnazistáknál már komoly kérdésként merülhet fel, hogy Szerbiában vagy Magyarországon folytatják tanulmányaikat, amely döntés komoly különbséget jelenthet a későbbi válaszok figyelembevételekor. Következő csoportom a 18–24 év közöttiek voltak, amely korosztály időintervalluma egy-egy felsőoktatási időszakot ölelhet fel, de természetesen belecsúszhat ilyen szempontból a következő nagy halmazba, a 25–30 év közöttiekbe is, ahol már a családalapítás gondolata is előtérbe kerülhet. Természetesen ez sem törvényszerű, hiszen a családalapítás és gyermekvállalás egyre jobban kitolódik, de ha a későbbi adatokat vesszük figyelembe, nagyjából ebben a kategóriában mozog, hiszen többen lesznek, akik nem végeztek felsőoktatást, olyan esetben a családalapítás ideje is korábbra tevődik. A 31–40 év közötti kategória volt a következő pontom, ahol már több évet hagytam a kategóriának, mivel kevesebb változás figyelhető meg ebben az életszakaszban. A karrierépítés és a család kérdése foglalja el a legjelentősebb helyet, de nincs olyan éles különbség, bátran mertem a 30-as éveiben járókat végig egy csoportba tenni. Következő pontomnál még szélesebbre húztam ennek az idővonalát, két évtizedet raktam egy helyre, a 41–60 közöttieket, ahol nagy valószínűséggel már teljesen kialakult a családi háttér, munkahely, lakóhely kérdése, és a már meglévő kereteken belül igyekszik az egyén kialakítani a magának legmegfelelőbb életkörülményeket. Kiforrott véleménnyel rendelkezik mind társadalmi, mind politikai szempontból környezetéről, ilyen formában nem éreztem éles különbséget atekintetben, hogy a 40-es, 50-es éveiben járó személyeket különvonjam. Utolsó kategóriámat pedig a 60 év felettiek teszik ki, tulajdonképpen a legszélesebb skála ez, hiszen itt az alanyom akár 88 éves is lehetett.
A kérdőív kitöltetésénél igyekeztem nem elbillenni egy-egy korosztály felé, azonban nagyon sok egyesületet kerestem meg, ahol köztudott, hogy a korosztály sokszor a 30–60 év között mozog (persze abszolút nem törvényszerű, csak gyakori), ezért picit ennek tudtam be azt, hogy az adatok ott kiugróak lettek. Emellett még a 18–24 év közöttiek voltak nagyon aktívak, 22,6%-kal és a 25–30 év közöttiek 15,1%-kal. Az említett két csoportra különös figyelmet fordítottam a továbbiakban, hiszen abba a fiatal generációba esnek, akiket foglalkoztathat az elvándorlás gondolata. (Excel táblázatban figyelemmel kísértem, hogy milyen további válaszokkal, lehetőségekkel éltek.)
Családi állapota:
3. ábra
Ennél a csoportosításnál fontosnak tartottam, hogy összevessem a korosztállyal, így e két kördiagramot (korosztályt, családi állapotot) összefésültem, és egy harmadik ábrán, egy oszlopdiagramon szemléltettem eloszlását.
4. ábra
Legmagasabb iskolai végzettsége:
5. ábra
Itt a legtöbb tesztalany felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik (47,7%), de sokan voltak, akiknek középiskolai érettségijük van (39,8%). Arányaiban nézve, az érettségivel rendelkezők csoportja nem is sokkal kevesebb, viszonylag sokan vannak, akiknek nincs felsőfokú végzettségük (a 279 főből). Ezt a csoportot is összevontam a korosztállyal, mert a magas középiskolai végzettség kimagasló száma azért is lehet, mert még nem érte el az adott személy a diplomázásának az idejét.
6. ábra
A megkérdezettek szempontjából a végzettség korosztállyal összevetve azt a tendenciát mutatja, hogy a mostani 40-es éveiben járók körében kevesebb diplomással találkozhatunk, mint a 30-as, vagy a 20-as évei második felében járóknál. Itt beigazolódik a korosztályra vonatkozó gondolat, miszerint azért is lehet a 18–24 év közötti csoportban olyan sok középiskolai megjelölés, mert még jelenleg is felsőfokú tanulmányait végzi.
Foglalkozása:
7. ábra
A foglalkozás kérdésénél számítottam rá, hogy az alkalmazott szférába kerülnek a legtöbben. Ennek százalékaránya nagyobb is lehetne, ha az „egyéb” lehetőségével nem éltek volna páran (pl. újságíró, színész, pedagógus, stb.) és nem lett volna megnevezve saját titulusuk, hanem a nagyobb halmazba, jelen esetben az alkalmazott szférába tették volna jelzésüket. Természetesen a válasz így is tökéletes, így legalább lehet látni magát a státuszt, amiben egy-egy személy van, szóval teljesen jó, csak a százalékok differenciálásánál más arányokat hoz ki.
Nemzetisége:
8. ábra
A magyar 96,1%-kal toronymagasan vezet, ez várható is volt, hiszen a célközönségem a magyarok voltak. 7 személy (2,4%) a nemzetiség kérdésnél a szerbet jelölte be, ami nem meglepő, hiszen nagyon sok helyre elkerült a kérdőív, és a kétnyelvűség miatt megtörténhet, hogy szerb nemzetiségű is kitöltötte a kérdőívet magyar nyelven. A kettős identitás is megmutatkozik ennél a kérdésnél, van, aki magyart és szerbet írt, vagyis mindkettőt ugyanannyira magáénak érzi. Talán több ilyen jellegű válaszra számítottam, már csak azért is, mert szórványterületen sokan vannak, akik vegyes házasságú családokban nőttek fel, ahol ugyanannyira megkapta az apai oldal nyelvét, kultúráját, mindennapos szokásait, mint az anyait. (Attól függetlenül, hogy az édesanya nyelve általában erősebb, hiszen a gyermek kiskorában több időt tölt az édesanyjával, aki anyanyelven beszél hozzá. Ez sem törvényszerű, de a legtöbb helyen ezt tapasztaltam.)
Válaszadóim között olyan is volt, aki azt írta, hogy nem nyilatkozom, nyilván személyes vonalon nehéz kérdést jelenthet számára, ezért elsiklik a válaszadás fölött is.
Jelenlegi lakóhelye (település):
9. ábra
Milyen típusú lakóhelyen él?
10. ábra
A megkérdezettek 63,6%-a saját lakásban vagy házban él, a fennmaradó 36,4%-ba tartozó személyek e tekintetben nem rendelkeznek saját tulajdonnal. A kördiagram azt mutatja, hogy a százalékarány és a csoportok hogyan oszlanak el.
A településen, ahol él, van-e szervezett nemzetiségi élet? (pl.: néptánc, kórus, egylet, civil szervezet, könyvtár, stb.)
11. ábra
Amennyiben előző válasza IGEN, tart-e velük kapcsolatot?
12. ábra
Itt szimpatikus volt, hogy a válaszadóim többsége (73,5%) kapcsolatot tart településén olyan szervezettel, egyesülettel, ami a nemzetiségi életet célozza meg.
Ha tart velük kapcsolatot, milyen szervezettel, csoporttal? (pl. néptánccsoport, kórus, hímzőegylet, sportklub, könyvtár stb.)
Itt nem tettem kötelezővé a válaszadást, amennyiben csak akarnak. 190 válasz érkezett, melyből kiemelkedően sokan írták a néptánccsoportokat, általánosan a művelődési egyesületeket, sportklubokat, színjátszó csoportokat és a hímzőköröket. Természetesen ennél sokkal változatosabb a paletta, de ezek voltak a legjellemzőbbek.
Hol tudnak összejönni a település lakói a közösségi rendezvények alkalmával? (nem kötelező)
Az előző válaszhoz mérten, a leggyakrabban kultúrotthont, művelődési házat, színházat, templomot, tájházat, sportklubot írtak. Emellett kiemelkedett az iskola, a tornaterem (iskolai, óvodai), ahol bármilyen nagyobb, csoportos foglalkozást lehet tartani, pl. néptáncot, de ezeken kívül megjelölték még a könyvtárat és a plébániát is. A sor itt is folytatódott, de nagyobb arányban ezek emelhetőek ki.
Az Ön lakóhelyén meglévő magyar oktatás és kultúra képe:
Óvoda (több válasz is jelölhető):
13. ábra
Iskola (több válasz is jelölhető):
14. ábra
Könyvtár (több válasz is jelölhető):
15. ábra
Múzeum, tájház (több válasz is jelölhető):
16. ábra
Művelődési intézmény (több válasz is jelölhető):
17. ábra
Pap, lelkész:
18. ábra
Itt a válaszadóim 95,3%-a jelezte, hogy van magyar nyelvű pap vagy lelkész a településén, a fennmaradó 4,7%-ot pedig Satrinca lakosai tették ki, akiktől az a válasz érkezett, hogy nincs magyar nyelvű mise, ill. istentisztelet a településükön.
Milyen nemzetiségek laknak még a településén? (több válasz jelölhető):
Itt a felsorolás listája igen hosszú volt. A válaszadók 98,6%-a válaszolta azt, hogy szerbek laknak a településén, 50,4%-a azt, hogy horvátok, 22,5%-a szerint németek, 12,7%-a jelölte azt, hogy ruszinok, 6,3%-a válaszolta azt, hogy romák, 1,4%-a pedig azt felelte, hogy szlovákok élnek a településén. Születtek egyéb válaszok is, a többit százalékarány nélkül sorolom fel, mert ez a szám alacsony, továbbá nem változtatok a válaszadók által beírt megnevezésen sem, úgy sorolom fel, ahogy megadták, hogy ez is tükrözze az emberek gondolkozásmódját: albán, montenegrói, kínai, orosz, lengyel, cseh, tót, siptár, bosnyák.
Milyen nyelven beszél családi körben?
19. ábra
Milyen nyelven beszél a munkahelyén?
20. ábra
Milyen nyelven beszél a baráti körében?
21. ábra
E három diagram figyelembevételekor látható, hogy mind a családi, mind a munkahelyi és mind a baráti közeget figyelembe véve más-más a nyelvhasználat eloszlása. A magyar nyelv használata a családi körben figyelhető meg legaktívabban, ami a legszemélyesebb. Vegyes nyelvhasználat általában a vegyes házasságokban figyelhető meg, vagy ha valamely rokon szerb nyelven beszél. A legváltozatosabb diagramot a munkahelyi szféra mutatja. Nem csoda, hiszen nagyon sok munkahely megkövetelheti a kettős nyelvhasználatot, akár hivatalokban, iskolákban, kórházakban, vagy egyéb közintézményben. Emellett több egyéb nyelv is megjelenhet, különösen, ha pl. külföldi céggel van kapcsolattartás. Baráti körben bár vezető a magyar, de a családi körhöz képest jelentősen nő a vegyes nyelvhasználat választása, vagyis a magyart és a szerbet is ugyanannyira használják, több szerb ajkú barát is lehet egy magyar társaságon belül, akár szórványban, akár tömbben él az ember.
Hová sorolná magát?
22. ábra
Ezt a diagramot a tanulmány elejére is beillesztettem, mert munkám egyik fő pillérének tartottam.
Kérdőívemben megkérdeztem a Vajdaságban élőktől, hogy hova sorolnák magukat, s a válasz sokat elárult az adott személy identitásáról, önazonosságának meghatározásáról.
A következő választási lehetőségeket adtam meg:
Magyar
Délvidéki magyar
Vajdasági magyar
Vajdasági állampolgár
Szerbiai magyar
Szerbiai állampolgár
Jugoszláv
Egyéb
Ahogy vártam is, a legnagyobb százalékot a vajdasági magyar csoport kapta, 47,6%. Sok személyes beszélgetés útján azt a konzekvenciát vontam le, hogy a magyar nemzetségen belül maga a vajdasági jelző kicsit elkülöníti, kiemeli a személyeket abból a magból, ami ugyanúgy a magyarság részét képezi, de azon belül is egy szűkebb réteget. Valami, ami pluszba összeköti azokat a határon túl magyarokat, akik mind temperamentumukban, mind a történelmi események megélésében, feldolgozásában más helyet foglalnak el, mint egy anyaországi. Voltak, akik nem vették figyelembe a határokat, csupán magára a nemzetre fókuszáltak, ide kerültek a magyarok 28,6%-kal. Aki a délvidéki magyar kategóriába sorolta magát, ott úgy gondolom, nem egyénközpontú a válasza, hanem történelmi, hiszen a Délvidék elnevezés eredetileg a történelmi Nagy-Magyarország különböző déli területeit jelölte. A trianoni békeszerződés életbe lépésével 1920-tól a Magyarországtól Jugoszláviához csatolt területeket nevezték Délvidéknek. Ez a következőket foglalta magában: a Vajdaság, a Drávaszög (Baranya-háromszög). Mai szóhasználatban, ha politikai értelemben nézzük a délvidéki magyarokat, azalatt valóban a vajdasági magyart értjük, de tágabb értelemben a horvátországi magyarokat is. Ebbe a csoportba 15,4%-uk került.
Aki a vajdasági állampolgárt jelölte (2,2%), ott nem a nemzet van fókuszban, a lokáción van a hangsúly. Itt még a választás a Vajdaságra esik, mint Szerbián belüli autonóm tartományra, aki azonban a szerbiai állampolgárt jelölte meg, az már nem vette figyelembe ezt a szempontot, az életszíntereként szolgáló országot jelölte meg, mint opciót, azon belül is az állampolgárt, nem fektetve hangsúlyt a magyarságra (1,1%).
1,7%-uk jelölte a jugoszlávot, ebből az egyik kitöltésnél személyesen is jelen voltam, egy 40 feletti nő válaszolta, hogy jugoszláv. Megkérdeztem, hogy miért, mire a válasz a következő volt: „Én kettős állampolgár vagyok, de az a válasz tetszik, hogy jugoszláv, mert ha még Jugoszlávia volna, ej, jobban élnénk, mint ezer Amerikában”. Ilyen válaszadó is volt. A válaszadók 2,2%-a pedig szerbiai magyarnak tartja magát. Többen éltek az egyéb kategória használatával, így kaptam magyarországi születésű kettős állampolgárt, nyugat-bácskai magyart és végül, de nem utolsósorban „a fene se tudja már” választ. Ez a válasz is elgondolkodtatott, lehet, hogy túl sok választási lehetőséget adtam, s így elveszett a lehetőségek sokaságában, de az is lehet, hogy teljesen tisztában volt az összes opcióval, csak valóban nehéz meghozni a saját maga számára jó választ.
Él külföldön rokona?
23. ábra
Amennyiben IGEN, hol?
Legtöbben azt válaszolták, hogy Magyarországon és Németországban élnek rokonaik, de listavezető még Svájc és Ausztria is. Ezek voltak a leggyakoribb válaszok. Ezek után következett Anglia, Horvátország, Svédország, majd a következő nagy csoportot az USA alkotta, de volt olyan válaszadóm is, aki a következőt nyilatkozta: „Lassan mindenhol, Dél-Amerikától Ausztráliáig”.
Önben van elvándorlási szándék?
24. ábra
Ennél a kérdésnél az elvándorlási szándék nagyjából fele-fele arányra oszlik, vagyis a megkérdezettek majdnem fele (49,4%) a határozott nemet jelölte meg, tehát abszolút nincs bennük elvándorlási szándék, a fennmaradó 50,6%-nál pedig a határozott igentől (5,3%) az „ahogy alakul”-ig minden van, a diagram ezt szépen szemlélteti.
A következő kérdést csak az előző kérdésre adott, „igen, elvándorlok" válasz esetén kell kitölteni. Elvándorlok, melynek oka:
25. ábra
Összegzés
Tanulmányommal megpróbáltam képet formálni arról, hogyan látom a vajdasági magyarság identitását anyaországi szemmel. Bízom benne, hogy mind a személyes tapasztalataimon, irodalmi utánajárásomon keresztül, mind a kérdőívek adta végeredmények elemzésein keresztül közelebb hoztam Önökhöz mindazt, ami az elmúlt két és fél év során formálódott bennem. Nyilván a 288 kérdőív és a két ösztöndíjas programszakaszom csak egy szűk keresztmetszetét mutatja meg mindannak, ami nagyobb kutatás útján, illetve szélesebb spektrumon való vizsgálaton keresztül reálisabb képet mutatna, de remélem így is sikerült átadnom azt, amit eddig megismertem.
Munkám során nem kívántam sem történelmi, sem szociológiai vonatkozásban jobban elmélyülni, inkább több szempontból közelítettem meg a témát, amely során a vezérszál mindig a személyes tapasztalatom, véleményem maradt. Több helyen „napló jelleg” is formálódott, amin keresztül igyekeztem bemutatni, hogy milyen a vajdasági magyarság identitása.
Irodalom
BERTHA Zoltán 2016. Nemzet a csillagokban. Licidus Kiadó, Budapest.
GEREBEN Ferenc 2005. Olvasáskultúra és identitás – A Kárpát-medence magyarságának kulturális és nemzeti azonosságtudata. Licidus Kiadó, Budapest.
DR. HEGEDŰS Antal: Vajdaság története 1944
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/srb/vajdasagi_marasztalo/pages/002_vajdasag_tortenete.htm (2019. 01. 25.)
MÁK Ferenc 2013. Magyarok a Vajdaságban 1918–1945. Kronológia. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta
POMOGÁTS Béla 2009. Régió Európában: a Vajdaság. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta
[1] Úgy gondolom, mielőtt részletesebben elmélyülnék annak elemzésében, hogy hogyan is látom a vajdasági magyarokat anyaországi szemmel, fontos lenne kicsit engem is megismerni, mert úgy tud teljes egészet nyújtani az írásom, ha értik, kitől is származik e nézőpont, illetve vélemény.
Tanulmányaimat tekintve, a gimnáziumot szülővárosomban, Szekszárdon végeztem el, majd Szegeden tanultam tovább, ahol történelem–művelődésszervező szakon szereztem a diplomámat. Szakmai tapasztalataimat nézve három és fél évig múzeumpedagógus voltam, két évig egy uniós pályázat keretein belül két roma tanoda kulturális és oktatási életében voltam aktív megvalósító, majd másfél évig napközis tanító voltam, melynek helyszíne szintén Szeged volt. Iskolai munkám során találkoztam a Petőfi Sándor Programmal, amelynek pályázati kiírására egyik kolléganőm hívta fel a figyelmemet. Utánaolvastam és nagyon szimpatikussá vált számomra a program küldetése, melynek lényege a határon túli magyar közösségek identitásának az erősítése, magyar értékmegőrző programok szervezése. Egy olyan közösségi hálózat kiépítése, ami rövid távon lelassítja, hosszú távon megállítja a magyarság számarányának a csökkenését. Emellett az anyaországi és a határon túli magyarok kapcsolatának az erősítése is fontos célként volt felmutatva, amelyhez egy szórványban tevékenykedő ösztöndíjas nagy mértékben hozzá tud járulni. Ezen felbuzdulva beadtam a jelentkezésemet a Nemzetpolitikai Államtitkárságra és 2016 szeptemberétől a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként kezdtem el tevékenykedni Szerémségben, azon belül Maradékon.
Nagyon befogadó közösségbe csöppentem, így nem volt nehéz beilleszkedni, tárt karokkal vártak az ottani emberek. Sok dologba volt szerencsém bekapcsolódni, pl. néptáncoktatásba, nyelvművelő csoport vezetésébe, óvodai, iskolai munkákba, a könyvtár rendezésébe, kézimunkakör vezetésébe, s így egy nagyon termékeny időszak következett, ahol a magyar közösségnek egy teljesen más, teljesen új oldalát ismerhettem meg.
Természetesen volt már rálátásom az itteni emberekre, de a szórványban élők mindennapjaiba belelátni most nyílt lehetőségem először, teljesen más szegmensét ismerhettem meg a magyar közösségeknek. Ennek részletesebb kibontását a következő fejezetben taglalom.
[2] Én városban nőttem fel, de édesanyám egy kis Tolna megyei faluban, Bölcskén töltötte lánykorát, így ismertem már a falusi közeget, nem volt új, csak mint életszíntér. Teljesen más valamit megtapasztalni néhány napban és a hétköznapok szintjén is. Ilyen formában most lettem először „falusi”.
[3]Gereben Ferenc 2005: Olvasáskultúra és identitás. A Kárpát-medence magyarságának kulturális és nemzeti azonosságtudata. Lucidus Kiadó, Budapest
[4] Dr. Hegedűs Antal: Vajdaság története 1944-ig. (2019. 01. 25.)
[5] Mák Ferenc 2013: Magyarok a Vajdaságban 1918–1945. Kronológia. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
[6] Dr. Hegedűs Antal: Vajdaság története 1944-ig. (2019. 01. 25.)
[7] Dr. Hegedűs Antal: Vajdaság története 1944-ig. (2019. 01. 25.)
[8] Gereben Ferenc i.m.
[9] Pomogáts Béla 2009: Régió Európában: a Vajdaság. Irodalom, nemzet, régió. Tanulmányok és kritikák. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta
[10] Bertha Zoltán 2016: Nemzet a csillagokban. Lucius Kiadó, Budapest