2020. szeptember 4–5-én (péntek, szombat) a nemzeti összetartozás projektum jegyében Az első 100 év: a kisebbségi magyar identitás szervezeti és intézményi kontextusa a Vajdaságban – kisebbségi kerekasztal-tanácskozásra került sor, mely a jelenlegi járványügyi rendelkezések, valamint a személyes és társadalmi felelősségvállalás értelmében online térbe költözött át.
A tematikusan rendezett hat szekció (Történelem I–II., Gazdaság, Politikatörténet, Identitás és Szociológia) előadói egy-egy, a kisebbségi léthez kapcsolódó témát dolgoztak fel a szekció témakörének keretében. Előadóink olyan szakemberek, akik a saját tudományos tevékenységük során más-más aspektusból behatóan és hosszasan foglalkoztak/foglalkoznak a tárgyterület egészével, a megtárgyalandó időszak egy-egy periódusával; egyúttal a kerekasztal fókuszában lévő kisebbségi magyar közösség előtt álló olyan kihívásoknak is szakértői, mint a kisebbségpolitika intézményrendszer vagy az kisebbségi érdekérvényesítés az Európai Unió keretein belül és a csatlakozásra váró területeken.
Az előadások anyagából tanulmánykötet is készült, mely az absztraktokkal párhuzamosan elérhető honlapunkon.
Előadók:
Dr. A. Sajti Enikő, Burány Mária Terézia, Dr. Gábrity Molnár Irén, Hajnal Virág, Dr. Kántor Zoltán, Dr. Kovács Teréz, Ladancsik Tibor, Léphaft Áron, Prof. Dr. Losoncz Alpár, Dr. Major Gyöngyi, Dr. Mák Ferenc, Dr. Mészáros Zoltán, Dr. Ördögh Tibor, Pap Tibor, Dr. Sarnyai Csaba, Dr. habil. Soós Edit, Toma Viktória, Tóth Norbert PhD, Vékás János, Dr. Vizi Balázs, Dr. Wágner Tamás Zoltán
Jogi nyilatkozat