Borsos Dóra és zenekara

2020. június 25.

A jazz aranykoraként emlegetett  '30-as,  '40-es évek hangulatát varázsolta a VMKöz.Klub színpadára a csodálatos hangú Borsos Dóra és nagyszerű zenészekből álló csapata 2020.06.25-én.

Az est folyamán a 2017-ben megjelent „Minden perc – Every Moment"  című album zeneszámai kerültek bemutatásra. A dalok magyar illetve angol nyelven is felcsendültek, melyek kivétel nélkül az énekesnő saját szerzeményei. Az olykor szívbemarkoló, mély érzéseket megindító dallamok mind-mind egy külön történetet mutattak be a közönség számára. Dóra négy zenésztársával Sánta Zoltánnal, Szűcs Dáviddal, Szitás Tamással és Varga Ivánnal tette különlegessé a csütörtök estét azok számára akik ellátogattak udvarunkba. A zenekar nem titkolt szándéka a jazz műfajának minél szélesebb körben való népszerűsítése.

Az est különleges, nem várt eseményeket is tartogatott. Sor került egy sikeres lánykérésre, valamint dedikált lemezek is kiosztásra kerültek.

Az eseményről szóló további beszámolók a következő linkeken érhetők el: 

Magyar Szó: Borsos Dóra a VM4K-ban (beszámoló)

Pannon RTV: Borsos Dóra koncertezett a VM4K-ban (beszámoló, videó)

Pannon RTV: 2020.06.26. - Borsos Dóra koncertezett a VM4K-ban (videó)

Pannon RTV: Közügyek - 2020.06.25. (interjú)

Vajdasági RTV: Borsos Dóra és zenekara koncertezett Szabadkán (beszámoló, videó)

Magyar Szó: Nyáresti jazz és könnyed melódiák (beszámoló)

Vajdaság Ma: Borsos Dóra fellépése (közlemény)

Hét Nap: "Zeneileg termékeny korszakomat élem" (interjú)

Magyar Szó: Kitárni a lelket a zene előtt (interjú)