CSÜTÖRTÖK ESTÉK – LÉLEKHANGOLÓ (BÖJTE CSABA ELŐADÁSA)

2022. március 17.

A nagyböjti időszakban Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a jövőre 30 éve fennálló Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója volt a VM4K Csütörtök esték rendezvénysorozatának vendége.

A mindennapi élethelyzetek történetei ferences derű kíséretében tanulságos és üdítő ’gondolkodnivalóvá’, lélekhangolóvá váltak mindannyiunk számára –  volt aki Gyuláról, Moholról és Óbecséről is ellátogatott az eseményre, így közel 300 résztvevő hallgathatta Csaba testvér gondolatait a teltházas Palicsi Magyar Művelődési Központban.

A gyermekek gyógyító jelenléte, a családalapítás nehézségei és örömei mellett, a lelki és világi béke jelentőségéről is szó esett az est folyamán, ahogyan a ránk szabott feladatok terhének kezeléséről, a jó lelki „állóképesség”kulcsáról is.

Az est egy közös fohásszal zárult, melynek keretében a háborús területeken élőket foglaltuk imába, majd a közönség kétszer is visszatapsolta Csaba testvért, így további érdekes (záró)történetekkel gazdagodtunk.

Az előadást követően a résztvevők fényképezkedhettek messziről érkezett vendégünkkel, továbbá személyes – Csaba testvérhez vagy alapítványához köthető – történetekre, ismeretségi szálakra is fény derült; egykor befogadott gyermekek – ma már felnőttek – és ismerőseik is tiszteletüket tették az esten, így egy igazi lelki feltöltődéssel készülhetünk húsvét ünnepére.