Csütörtök esték – másképp (a Juhász zenekar lemezbemutatója)

2021. május 13.

2021. május 13-án, Csütörtök esték – másképp elnevezésű rendezvénysorozatunk rendhagyó módon a palicsi Vigadóban került megszervezésre.

Az est vendégeként a 21 éves Juhász zenekart köszönthettük, melynek tagjait az együttmuzsikálás öröme és a magyar népzene iránti szeretete kapcsol össze. Az elmúlt évek során Vajdaság egyik legismertebb együttesévé váltak. Több önálló lemezük jelent meg, melyek között megtaláljuk az autentikus népzenei összeállításokat, illetve kortárs táncszínházi darab zenéjét tartalmazó kiadványt is.

Az idei éveben jelent meg legújabb, Tudom én már... címet viselő gyermeklemezük. A történet a fiatal bácskai juhászlegény kalandozásait mutatja be. A meséből megtudhatjuk, hogy az ifjú kalandor miként jut el Kecskemétre, hogyan állja meg a helyét katonaként Budapesten, vagy éppen milyen sikereket ér el Szegeden halászként. A sok megpróbáltatás után a legény végül csak visszatér hazájába, a Vajdaságba, ahol zenésznek áll. A népi hangszerek sokszínűsége, a jól öszeválogatott – gyermekek által igen közkedvelt – népzenei betétek tették még érdekesebbé a történetet. A közönség sokszor csak tapssal kísérte az ismerős dallamokat, de voltak akik még táncra is perdültek.

A zenekar állandó tagjai – Juhász Gábor, Vas Endre, Juhász Gyula, Dvoracskó Szebasztián, Ölveczky Tamás – mellett a produkcióban Virág György, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze, valamint Czutor Róbert is közreműködött.

A vidám hangulatú rendezvényt a bemutatót követő táncház tette még színesebbé.