Csütörtök esték - Könyvbemutató: Trianoni történetek Szabadkától Budapestig

2021. november 04.

2021. november 4-én sor került dr. Tóth Eszter Zsófia Trianoni történetek Szabadkától Budapestig című könyvének első hivatalos vajdasági bemutatójára. A könyv a Szekeres László Alapítvány és a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ  kiadásában jelent meg a Nemzeti Összetartozás Éve – Vajdaság program keretében.

A könyv témája a történelmi (trianoni) trauma feldolgozásának elősegítése széles körű levéltári kutatások segítségével, egyéni megéléstörténetekre alapozva – Szabadkától Budapestig. Történetek és történelem egy kötetben, mely nem a reménytelenségről szól elsősorban, hanem a túlélésről; sikeres és sikertelen életstratégiákról, menekülésről és legfőképp: emlékezésről.

Az egyéni „kivonulástörténetek”, s az azokat követő hosszú évtizedek múltán is érezhető következmények és hozadékok arcokkal, személyekkel és személyiségekkel társulnak egy időkapszula formájában az  emberközelibb, megfogható(bb) feldolgozás, a valós megismerés céljából.

A könyv szerkesztője dr. habil Miklós Péter, aki sajnos magánjellegű okokból kifolyólag nem tudott a mai esten részt venni.

Ezen estén tehát a szerzőt,  dr. Tóth Eszter Zsófia történészt, társadalomkutatót, írót köszönthettük, aki bemutatta a  művet, annak szövevényes keletkezés- és háttértörténetét.

Köszönjük, hogy velünk tartottak!

 

Az eseményről további hírek és beszámolók az alábbi linkeken találhatók:

Magyar Szó: Trianoni történetek Szabadkától Budapestig (közlemény)

Pannon RTV: Trianoni történetek Szabadkától Budapestig (közlemény, képgaléria, videó)

Magyar Szó: Mindannyian érintettek vagyunk (beszámoló)

Magyar Szó: "Minden családban van titok, elhallgatás" (beszámoló)