HATÁRTALAN KÉPZŐMŰVÉSZET KIÁLLÍTÁS

2020. január 23.

A VM4K idei első csütörtök esti rendezvénye – a magyar kultúra napja köré szerveződő –  Határtalan Képzőművészet nevet viselő, vajdasági és felvidéki fiatal magyar képzőművészek alkotásaiból álló  kiállítás volt, melyre 2020. január 23-án, 18 órai kezdettel került sor a Szabadkai Kortárs Galériában.

A megnyitón felvezetőt mondtak a vajdasági kurátorok: Blaskó Árpád, a Szabadkai Kortárs Galéria igazgatója, tervezőgrafikus és Brenner János szerkesztő – bemutatták a jelenlévő művészeket, s bepillantást engedtek a tárlat anyagának válogatási folyamatába. Kiemelték, hogy örömükre szolgálna ha egyszer a mennyiségi "határtalanság" is lehetséges lenne.

A felvezetők után, Verebes György, Munkácsy Mihály-díjas festőművész megnyitó beszédének egyik fontos eleme volt, hogy a magyar nyelv és kultúra által körbehatárolt tér – amit nyugodt lélekkel nevezhetünk a Kárpát-medencei magyar művészet couleur locale-jának – két, egymástól távol eső pontján, Felvidéken és Délvidéken alkotó művészek tapasztalatát, művészi látásmódját adja vissza a kiállítás, azokat a történelmi tapasztalatokat is, amelyek a magyar kulturális teret egyben nyitottá is teszik. A nagyszerű kiállítást február 14-éig lehet Szabadkán megtekinteni.