A VM4K szervezésében 2023. szeptember 23-án, szombaton az eredményes egyeztetések és sikeres felvételi folyamatot követően kezdetét vette a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 6 féléves közösségszervező alapképzése Szabadkán. A képzés első, tájékoztató alkalmán dr. Döbör András, az SZTE-JGYPK dékánja és dr. T. Molnár Gizella szakfelelős asszony tartott tájékoztató előadást a 23 frissen felvételt nyert hallgató számára.
Hírfolyam
Történelmi pillanatnak lehettünk tanúi 2023. szeptember 22-én, ugyanis a Szerbiai Posta elkészítette és nyilvánosságra hozza Petőfi Sándort ábrázoló, előtte tisztelgő alkalmi bélyegét.

Idén ősszel is kiváló magyar filmekkel várjuk vissza Önöket! Az első szeptemberi filmklubunk alkalmával, 2023. szeptember 21-én a kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendező, Jancsó Miklós Még kér a nép! című 1972-es alkotását tekinthették meg a VM4K-ba látogatók. Jancsó Miklós a modern magyar filmművészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Még kér a nép! című kultikus filmje a 19. század végi agrárszocialista mozgalmak korában játszódik.

Kinőtte a baba? Nem játszik már vele? Esetleg nem használják már? Itt új otthonra talál!

8 Hetes Gyászfeldolgozás Módszer Támogató Csoport


Szerdánként 16.30 és 17.30 között Hej! Másként tedd rá! gyermekfoglalkozásunkra várjuk az óvodáskorú kislányokat és kifiúkat a VM4K-ba! A már jól ismert Hej tedd rá, most tedd rá! foglalkozásunkhoz hasonlóan szerdánként is kreatív, készségfejlesztő játékokkal készülünk kis vendégeinknek.

Péntekenként új foglalkozássorozattal várjuk a legkisebbeket és szüleiket a VM4K-ba!

Ha kisgyermekes szülőként szívesen tanulna a babamasszázs alapvető technikáiról, akkor a VM4K-ban a helye!

Péntekenként 17.00 és 18.00 óra között ismeretterjesztő szakmai előadásokra várjuk az érdeklődőket a VM4K Szülők iskolájába!