Hírfolyam

2021. január 18.

Ne oda iratkozz, ahová bekerülsz – kerülj be oda, ahová iratkozni szeretnél! – ezzel a mottóval szervezi meg a VM4K online kisérettségi-felkészítőjét.

2021. január 18.

A VM4K csapata a téli szünidőben – 2021. január 11. és 16. között – is érdekes programmal várta a 6–11 év közötti gyermekeket. A több mint 60 óvodás és kisiskolás MikRobotika nevű informatikai, valamint Zöld kalandok elnevezésű környezetvédelmi (öko)táborunkba vehetett részt.

 

2020. december 24.

„Szabadka európai város volt”

2020. november 25.

Szent András napja, vagyis november 30. és karácsony böjtje, vagyis december 24-e között minden nap kinyílik egy lelki-szellemi meglepetést rejtő adventi ablak, ami mellé egy kérdés vagy feladat is tartozik majd. Ennek megoldói között ajándékokat sorsolunk ki. 

2020. november 25.

A Szabadkán 2020. november 26-tól érvényes járványügyi rendelkezések értelmében a VM4K azok feloldásáig felfüggeszti a személyes találkozásokra alapuló rendezvényeket. A klubestek mellett most már a gyermekfoglalkozások is elmaradnak.

2020. november 19.

A VM4K Csütörtök esték – másképp című programsorozatának célja értékadó, közösségépítő személyiségek bemutatása portrébeszélgetések formájában. Legutóbbi vendégünk mgr. Csikós Pajor Gizella, matematikus, szakfőiskolai tanár, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium igazgatónője, akivel Gruik Zsuzsa újságíró beszélgetett.

2020. november 12.

2020. november 12-én a VM4K Csütörtök esték – másképp című közösségépítő programsorozatának vendége Horváth Emma a Külhoni Magyarságért Díj tulajdonosa, Vajdasági Magyar Művészeti-, és Magyar Életfa díjas előadóművész, tanár, a szabadkai Csáth Géza Művészetbaráti Kör alapítója és vezetője volt, akivel Dr. Némedi Imre főiskolai tanár, előadóművész beszélgetett irodalomról, előadóművészetről, hivatásról és életútról.

2020. november 06.

A Szekeres László Alapítvány és a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) – a magyarországi Társadalomkutató Kft.

2020. november 05.

A VM4K Csütörtök esték – másképp című programsorozatának célja értékadó, közösségépítő személyiségek bemutatása portrébeszélgetések formájában. Legutóbbi vendégünk Kanyó Ervin, Dr. Bodrogvári Ferenc-díjas képzőművész, grafikus, illusztrátor, idegenvezető, rajzpedagógus volt, akivel jó hangulatú beszélgetésnek lehettek fültanúi a jelenlévők.

2020. október 23.

Lovas Ildikó új regényének szereplői ifj. Brenner József, vagyis Csáth Géza, édesanyja, felesége és az egyéves korában árvává vált, nyomasztó titok árnyékában felnőtt leányuk.

Médiatár – Videók