2019. október 3-án, csütörtökön a Közgazdaságról másként – nemzet és gazdaságpolitika elnevezésű programsorozat első vendége Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára volt a VM4Köz.Klub vendége, aki az Egyensúlyteremtés – a gazdaságpolitika missziója címmel tartott előadást.
Hírfolyam

2019. szeptember 27-én, pénteken 11 órától a budapesti székhelyű Semmelweis Egyetem Pető András Karának képviselői, dr. Zsebe Andrea dékán, dr. Matos László oktatási dékánhelyettes, dr. Csuka Pál programvezető, és Perpauer Attila az Magyar Nemzeti Tanács tagja tartott sajtótájékoztatót a VM4K-ban a 2019–2020-as tanévben megindult konduktorsegítő szakirányú továbbképzés elméleti és gyakorlati vonatkozásairól.

2019. szeptember 26-án, csütörtök este dr. Klamár Zoltán néprajzkutató, egyetemi oktató Kik és milyenek vagyunk? – identitások a Vajdaságban címmel tartott előadást a VM4Köz. Klubban
A szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ ötödik alkalommal szervezi meg a Nagyszülők online elnevezésű informatikai képzését. Ma került sor az első órára.

A VM4K szervezésében 2019. szeptember 19-én, csütörtök este Csizmadia Anna és barátai muzsikáltak a Kosztolányi Dezső Színház színpadán.

2019. szeptember 12-én 19 órakor a VM4Köz.Klubban Kosztolányi Dezső „életre kelt”. A Lírám, te légy a bírám című Kosztolányi-esten a költő századfordulós verseit Szívós László, a Szegedi Nemzeti Színház színművészének előadásában hallhatta a közönség.
A kutatás célja, hogy egy képet adjon az itteni magyarság gondolkodásáról, irányultságáról, kulturális fogyasztásáról. A felmérés ezer fős mintán történik kérdőív segítségével. A szabadkai VM4K-ban a napokban kérdező biztosokat képeznek ki, akik majd az elkövetkező egy hónapban járják a falvakat, településeket adatgyűjtés céljából.

2019. szeptember 5-én az Örökül hagyott kincseink nyomában elnevezésű beszélgetős esttel vártuk az érdeklődőket a VM4Köz. Klubban. Dr. Silling István nyelvjárás- és néprajzkutatóval, művelődéstörténésszel, nyugalmazott egyetemi tanárral lánya, dr.

2019. szeptember 2-án, hétfőn indultak útjukra a VM4K új, hétindító programjai a Belső Kör műveltségi vetélkedő, valamint az #after! popkulturált társasjáték, melynek megálmodója és állandó műsorvezetője Rózsa Zsombor.

2019. július 25-én, csütörtök este a Garden Quartet adott koncertet a VM4Köz. Klub udvarán, mely ezúttal is teljesen megtelt, rengetegen voltak kíváncsiak a quartet produkciójára. Szezonzáró rendezvényünk az igényes hangzásvilág jegyében zajlott, melynek során Johann Strauss és Johannes Brahms klasszikus dallamaitól kezdve, a filmvilág méltán híres betétdalain át, egészen a közkedvelt pop-rock melódiákig, több stílus és műfaj találkozott a VM4Köz.