2019. december 12-én Harangozó Imre Sebestyén Gyula-emlékéremmel, valamint a (2019-es évben) Magyar Művészeti Akadémia Erdélyi Zsuzsanna-díjával kitüntetett néprajzkutató, az Ipolyi Arnold Népfőiskola alapító elnöke – Hegyet, hegyet hágék című előadásával – volt a VM4Köz.Klub vendége.
Hírfolyam

2019. december 5-én a VM4K újra Mikulás-váró koncerttel kedveskedett a családoknak. A rendezvénynek ezúttal is a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház adott otthont. Fellépett a méltán népszerű Iszkiri zenekar, amely egy modern, vagány gyerekzenét játszó csapat.

2019. novembere és decembere folyamán került kiosztásra a Híd Irodalmi Díj, a Forum Képzőművészeti Díj és a Vajdasági Magyar Művészeti Díj. Örömmel értesültünk arról, hogy a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ is a díjazottak között szerepel.

2019. november 28-án Novák Attila Szabadka kincsei című előadásában virtuális sétára invitálta – a VM4Köz.Klubban igen nagy számban megjelent – érdeklődőket, melynek során városunk ismert-ismeretlen értékeit mutatta be érdekes történetek, anekdoták és történelmi tények kíséretében.

Dr. Fizel Natasa, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Szociálpedagógus-képző Tanszékének megbízott tanszékvezetője, főiskolai docense a nemzeti nevelés helye és szerepe az oktatásban címmel tartott előadást 2019. november 21-én, csütörtök este a VM4Köz.Klubban.

A VM4K szervezésében a Happy Dixieland Band adott koncertet a szabadkai Városháza dísztermében 2019. november 16-án, szombat este.

2019. november 14-én Közgazdaságról másként – Nemzet és gazdaságpolitika elnevezésű előadás-sorozatunk keretén belül Farkas Örs (közgazdász, politikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója) Átalakuló belpolitikai viszonyok Magyarországon címmel tartott gazdaságpolitikai összegzőt a VM4Köz.Klubban.

2019. november 13-án került megrendezésre a vajdasági Előretolt Helyőrség Másfél órában elnevezésű irodalmi este a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban.

2019. november 12-én, kedden, immár hatodik alkalommal startolt el a VM4K kedvelt, hat héten át tartó informatikai képzése, a Nagyszülők online. Délután, már három óra előtt megérkeztek a résztvevők és Pletikoszity Balázs, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium informatikatanára vezetésével vette kezdetét a képzés.
2019. november 7-én Európa és mi rendezvénysorozatunk keretén belül dr. A. Sajti Enikő magyar történész, akadémiai doktor A magyar vagyonok kisajátítása Jugoszláviában 1945 után címmel tartott előadást a VM4Köz.Klubban.