A VM4Köz.Klub csütörtök esti, az Európa és mi sorozat negyedik programjának vendége Orosz Anna, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója volt, aki előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy az oly sok nehéz időszakot megélt Szerbia vajon 2025-re az Európai Unió részévé válhat-e?
Hírfolyam

2018. október 4-én „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28) címmel tartott beszélgetős estet Brenner József püspöki helynök és Horváth Árpád jezsuita szerzetes atya a VM4Köz. Klubban

A VM4K 2018. október 3-án új programot indított az idősebb generáció felé Nagyszülők online címmel. Az első ízben megszervezésre kerülő képzés a nagyszülők korú személyek számára nyújt felzárkózási lehetőséget a számítógép és az internet világában.

Prof. dr. Csejtei Dezső, filozófiatörténész tartott előadást 2018. szeptember 27-én este a VM4Köz. Klubban Spengler aktualitása: A Nyugat alkonya száz év után címmel.

A segítő kommunikáció alapismereti készségei az oktatásban című egynapos akkreditált továbbképzés 2018. szeptember 22-én, szombaton került megszervezésre, melyre Vajdaság több településéről érkeztek a résztvevők. Az úgy elméleti, mint gyakorlati jellegű továbbképzést dr.

2018. szeptember 20-án, a Palackmagány című esten Géber László költő, esszéíró, szerkesztő könyvbemutatójára került sor, akivel Brenner János szerkesztő beszélgetett a VM4Köz.Klubban.

2018. szeptember 13-án Dr. Murai András filmtörténész, filmesztéta, a Budapesti Metropolitan Egyetem intézetvezetője tartott előadást a VM4Köz.Klubban 1968 Magyarországon – Miért hagytuk, hogy így legyen? címmel.

2018. szeptember 6-án este a Szóljon hát a nóta zenekar tagjai muzsikáltak a VM4Köz.Klub udvarán – Dankó Pista és Lányi Ernő nótái, csárdások, kávéházi dallamok, operett slágerek, cigányzene – ez volt a VM4Köz. Klub szezonnyitó eseménye.

2018. július 26-án, csütörtök este a VM4Köz.Klub klubhelyisége megtelt izgatott hangokkal és zsibongással – kicsik és nagyok, apukák és anyukák egyaránt érkeztek a Köz. Klub Sederedik Gyermektáncház című rendezvényére, melyet kifejezetten a néptánc, a népzene és népdal iránt érdeklődők részére került megszervezzésre, hogy a tánc és a zene bűvöletében nagyszerű családi és közösségi élményben legyen részük.
Április 10-én, a magyar költészet napja kapcsán Szabadka főterén József Attila Magyarok című versének két sorát emelték a középiskolások a magasba. Ezzel a villámcsődülettel mutatkozott be a Vajdasági Magyar Képző Kutató és Kulturális Központ. Azóta, immár három hónapja minden csütörtök este várják az érdeklődőket a VM4Köz.Klubba, ahol szerteágazó tematikájú előadásokkal, programokkal színesítik a város csütörtök estéit.