Hírfolyam

2023. június 21.

Az évad utolsó Hej tedd rá, most tedd rá! elnevezésű néptáncos foglalkozásunkra, valamint júniusi táncházra került sor 2023. június 21-én, szerdán a VM4K épületében. A gyerekek kedvenc népi játékaival, ráhangolódással indult a délután, majd a Juhász zenekar közreműködésével kezdetét vette a vidám és felhőtlen szórakozást nyújtó családi táncház, ahol szülők, nagyszülők és gyermekek egyaránt jól szórakozhattak.

2023. június 18.

Színvonalas és látványos táncszínházi előadás született Petőfi Sándor legismertebb és legkedveltebb elbeszélő költeményéből, a János Vitézből. A kishegyesi Rizgetős és a bácsfekehetehegyi Kónya táncegyüttes projektuma a vajdasági MOZDULJ! PETŐFI! programsorozat keretében került bemutatásra. A főként középiskolásokból, egyetemistákból és néhány felnőtt táncosból álló csapat kreatív és magával ragadó módon dolgozza fel Petőfi János Vitéz című művét.

2023. június 18.

A kurtakocsmától a Hanyattlökiig - Petőfi nem ápolt nagy barátságot az alkohollal, bordalai azonban máig népszerűek

2023. június 17.

A Mozdulj! Petőfi! vajdasági programsorozat Petőfi nyomában című videósorozatának huszonötödik részében a Nyugat-bácskai Doroszlóra látogatunk el. A Duna–Tisza–Duna-csatorna partján található településen elsőként a költő nevét viselő iskolában járunk, ahol megtekintjük az intézmény bejáratánál álló Petőfi-mellszobrot.

2023. június 15.

Díjnyertes magyar filmmel vártuk Önöket a VM4K Csütörtök esték elnevezésű programsorozatának 2023. június 15-ei eseményén. Ez alkalommal Tarr Béla Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró Utazás az Alföldön című rövid játékfilmjét tekinthették meg filmklubunk keretében.

2023. június 13.

A vajdasági MOZDULJ! PETŐFI! programsorozat részeként, a Petőfi-egyesületek és Petőfi szellemiségét őrző egyesületek találkozójára hirdetett pályázat keretében 2023. június 16. és 18. között kerül bemutatásra a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület közös projektuma, a János Vitéz című táncszínházi előadás.

2023. június 11.

A székelykeresztúri néma szemtanú - Petőfi körtefájának története a segesvári csata előestéjétől a palicsi Nyárhangoló Fesztiválig

2023. június 10.

A Mozdulj! Petőfi! vajdasági programsorozat Petőfi nyomában című videósorozatának huszonnegyedik részében két szerémségi településre, Dobradóra és Nyékincára utazunk. Nyékincán a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületnél járunk, ahol megtekintjük az épület falán elhelyezett Petőfi-domborművet. A költőt ábrázoló domborművet Huszár Andrea Magdolna visegrádi szobrászművész ajándékozta a helyieknek.

2023. június 09.

A Petőfi 200 emlékév keretében 2023. június 8-án, ünnepélyes keretek között ültették el Petőfi körtefáját az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán. Nemzeti költőnk a székelykeresztúri Gyárfás-kúria kertjében található körtefa alatt töltötte utolsó estéjét mielőtt nyoma veszett volna a segesvári csatában 1849. július 31-én.

2023. június 08.

2023. június 8-án a VM4K Csütörtök esti programsorozatának vendége dr. Osztovits Szabolcs, a fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium nyugalmazott vezetőtanára, a „Sors nyiss nekem tért” – Petőfi Sándor életének krónikája című kötet szerzője volt, aki a Petőfi a magán- és közéletben címmel tartott előadást a MOZDULJ! PETŐFI! – Petőfi 200 vajdasági programsorozatának részeként.

Médiatár – Videók