Jáccunk Trupp - Bolond Istók ősbemutató

2023. április 18.

Izgatottan foglalta el a helyét a beözönlő tömeg a temerini Szirma Károly Magyar Művelődési Egyesületben 2023. április 16-án, a Jáccunk Trupp társulat Bolond Istók című előadásának ősbemutatóján. A koncepció megálmodói, László Sándor és Virág György rendező-színművészek az első sorból figyelték a dramatizált elbeszélő költeményt, melyen hónapokon keresztül dolgoztak a fiatal színészekből álló társulattal. A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVII. Találkozójára készült előadás a Petőfi 200 emlékév MOZDULJ! PETŐFI! nevet viselő vajdasági programsorozata keretében valósult meg. A VM4K néhány munkatársának több ízben is alkalma adódott betekintést nyerni a készülőfélben lévő előadás próbáiba. A Bolond Istók színre vitele egy komoly szakmai megmérettetést igénylő feladat volt, melyet a Jáccunk Trupp csapata sikeresen megugrott. A rendezők a zene és a képzőművészet ötvözetével, roppant kreatív módon teszik látványosabbá a dramatizált elbeszélő költeményt. A humoros hangvételű, ám komoly mondanivalójú előadás különleges színházi élményt nyújtott, mely során sikerült közelebb hozni a ma emberéhez Petőfi Bolond Istókját.

A Bolond Istók című előadást 2023. április 20-án, csütörtök este 21.00 órakor tekinthetik meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVII. Találkozójának helyt adó Topolya Község Művelődési Háza színháztermében.

Szereplők:

Gyuga Alisza

Popović Ildi

Sziveri Éva

Sípos Réka

Szabó Diánna

Hornyik Nikolett

Nemes Edina

Szabó Zsuzsanna

Zelenka Máté

László Attila

Jankovics-Bocskovity Éva

Tóth Vilmos

 

Rendezők:

László Sándor

Virágy György

 

Világítás tervező:

Majoros Róbert

Videók