KARINTHY MINT LÉTÁLLAPOT – NYILVÁNOS PRÓBA A VM4K-BAN

2022. június 26.

2022. június 26-án, 19.00 órai kezdettel a Divine Comedy Company - Isteni Színjáték Társulat készülő, Verebes Ernő: KOPONYÁNK, KÖRÜLBELÜL (r.: Kálló Béla) című előadásának próbáját tekinthették meg az érdeklődők a VM4K udvarán, amelyet az alkotókkal való beszélgetés követett.

Az előadás, az alkotók meghatározása szerint drámai látlelet, Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül című regénye nyomán készült. Az „Utazás…” Karinthy életre-halálra szóló kalandja saját valósága körül. Egy írói fej valósága, amiben igen furcsa dolgok történnek. De semmi baj: a nagy utazás során megszülető önismeret, ami a koponyából indul ki és oda is tér vissza néhány elegáns kör után, képes végteleníteni az amúgy végesnek ítélt életet. Az agytumor által előidézett új érzéki tapasztalatok, szomorúfűzről szállingózó szöszökként hullnak az író már-már kiásott sírjára, hogy aztán – halott híján – a temetés elmaradjon.

Nem egyszerű a nagybeteg dolga, ha egyszer csak, valaki elkezdi előtte kikövezni a gyógyulás útját. Miféle remények hizlalják az újjászületés ritka élményét, és vajon a humor, mint testnedv, mennyiben segít a saját kórjával szembesülő szenvedőnek „életre váltania” a fatális belenyugvást?

A „karinthyság”, számomra, leginkább egy kedélyállapot. Határtalan, minden hiúságtól mentes, szeretetteli létélmény. (Verebes Ernő)