Rendezvények - ADATOK NODE
Közös metszet
VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK - ERDÉLY ÚJRANEMESÍTŐI – ARISZTOKRATÁK HONFOGLALÁSA (KÖNYVBEMUTATÓ)
2022. november 24.
2022. november 24-én Csinta Samu szerző két nagysikerű kötete, az Erdély újranemesítői, illetve az Arisztokraták honfoglalása kerültek bemutatásra a VM4K épületében, ahol igazán részletes élménybeszámolókról, gyűjtőmunkákról, riporter és riportalany közötti kapcsolatokról is hallhattak az idelátogatók.
VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK - A KÖLTÉSZET ÍZE (PORTRÉBESZÉLGETÉS L. MÓGER TÍMEÁVAL)
2022. június 23.
2022. június 23-án 19 órai kezdettel Csütörtök esték elnevezésű rendezvénysorozatunk következő vendége L. Móger Tímea költő, újságíró volt, akivel újonnan megjelent Sajátfalu című verseskötete kapcsán beszélgettünk.
CSÜTÖRTÖK ESTÉK – BÖRCSÖK ERZSÉBET – EGY VAJDASÁGI MAGYAR ÍRÓNŐ (beszélgetés Jódal Rózsával)
2022. május 05.2022. május 5-én 19 órai kezdettel Csütörtök esték elnevezésű rendezvénysorozatunk vendége Jódal Rózsa Szirmai Károly Irodalmi és Magyar Életfa Díjjal kitüntetett író, Börcsök Erzsébet lánya volt, akivel Lovas Ildikó József Attila-, Híd Irodalmi Díjjal és Pro Urbe díjjal kitüntetett író beszélgetett, Börcsök Erzsébet, egy vajdasági magyar írónő címmel.
CSÜTÖRTÖK ESTÉK - KÖNYVBEMUTATÓ: TRIANONI TÖRTÉNETEK SZABADKÁTÓL BUDAPESTIG
2021. november 04.
2021. november 4-én sor került dr. Tóth Eszter Zsófia Trianoni történetek Szabadkától Budapestig című könyvének első hivatalos vajdasági bemutatójára. A könyv a Szekeres László Alapítvány és a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ kiadásában jelent meg a Nemzeti Összetartozás Éve – Vajdaság program keretében.
Csütörtök esték újra (beszélgetés Molnár Tiborral – könyvbemutató)
2021. szeptember 23.
A Csütörtök esték elnevezésű programsorozat 2021. szeptember 23-i alkalmának vendége Molnár Tibor levéltáros, helytörténész volt, akinek nemrégiben jelent meg In nomine Domini! című könyve, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában. A szerzővel Agyánszki Máté történész beszélgetett.
Csütörtök esték – másképp (Kincses Kalauz – könyvbemutató)
2021. április 29.
2021. április 29-én (csütörtök) 19 órai kezdettel a VM4K Csütörtök esték – másképp rendezvénysorozatának keretén belül egy kisfilm formájában bemutattuk a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (Szekeres László Alapítvány) és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közös kiadásában már megvásárolható Kincses Kalauz - Tájhangok és kalandozás a vajdasági magyar tájban című Vajdaságot bemutató, egyedülálló kiadványt.
Csütörtök esték – másképp (beszélgetés Antalovics Péterrel)
2021. április 15.
2021. április 15-én (csütörtök) 19 órai kezdettel Antalovics Péter költő, újságíró volt a VM4K Csütörtök esték – másképp rendezvénysorozatának vendége, akivel Patyerek Réka és Szalai Andrea beszélgetett.
Csütörtök esték – másképp (portrébeszélgetés Horváth Emmával)
2020. november 12.
2020. november 12-én a VM4K Csütörtök esték – másképp című közösségépítő programsorozatának vendége Horváth Emma a Külhoni Magyarságért Díj tulajdonosa, Vajdasági Magyar Művészeti-, és Magyar Életfa díjas előadóművész, tanár, a szabadkai Csáth Géza Művészetbaráti Kör alapítója és vezetője volt, akivel Dr. Némedi Imre főiskolai tanár, előadóművész beszélgetett irodalomról, előadóművészetről, hivatásról és életútról.
Végel világai
2020. február 13.
2020. február 13-án (csütörtök) 19 órától a VM4Köz.Klubban Végel világai címmel Végel László Kossuth-díjas (dráma)íróval Lovas Ildikó József Attila-díjas író és Urbán András Jászai Mari-díjas rendező beszélgettek.
„HEGYET, HEGYET HÁGÉK...”
2019. december 12.
2019. december 12-én Harangozó Imre Sebestyén Gyula-emlékéremmel, valamint a (2019-es évben) Magyar Művészeti Akadémia Erdélyi Zsuzsanna-díjával kitüntetett néprajzkutató, az Ipolyi Arnold Népfőiskola alapító elnöke – Hegyet, hegyet hágék című előadásával – volt a VM4Köz.Klub vendége.
Csütörtök esték – másképp (beszélgetés dr. Fleis Ritával)
2021. május 06.
A VM4K Csütörtök esték – másképp elnevezésű programsorozatának 2021. május 6-i alkalmán dr. Fleis Rita, a teatrológia doktora, a Szabadkai Városi Könyvtár könyvtárosa volt vendégünk, akivel Baráth Gábor Gergely történész beszélgetett a színház szerepéről és fejlődési irányairól a kultúrában az ógörögöktől a mai színházakig témában. A beszélgetésre élő közvetítés formájában került sor a VM4K Facebook-oldalán.
Csütörtök esték – másképp (portrébeszélgetés Elor Eminával)
2020. szeptember 24.
2020. szeptember 24-én 19 órai kezdettel a VM4Köz.Klub megújult csütörtöki esti klubestjére került sor – a járványügyi előírások betartása mellett. A rendezvény célja értékadó, közösségépítő személyiségek bemutatása portrébeszélgetések formájában.
Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért
2019. október 17.
A VM4K rendhagyó módon kívánt megemlékezni Kertész Imre Nobel-díjas magyar író születésének közelgő 90. évfordulójáról, ezért 2019.10.17-e róla szólt. Személye és életműve, életútja előtt tisztelegve megnyitásra került a Kertész Imréről szóló, Magyarországon már több helyszínen bemutatott Kertész Imre – Tanulóévek – Albina című fotókiállítás a Szabadkai Kortárs Galériában.
"Lírám, te légy a bírám"
2019. szeptember 12.
2019. szeptember 12-én 19 órakor a VM4Köz.Klubban Kosztolányi Dezső „életre kelt”.
A „Lírám, te légy a bírám“ című Kosztolányi-esten a költő századfordulós verseit Szívós László, a Szegedi Nemzeti Színház színművészének előadásában hallhatta a közönség.
"József Attila"
2019. április 11.
A magyar költészet napján Béres Márta Junior Prima díjas színművész József Attila előadóestjét láthatta a VM4Köz.Klub nagyszámú közönsége április 11-én, csütörtök este.
"Nemzeti Színház, a nemzet színháza"
2019. március 14.Csütörtökön, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató-, Kulturális Központ vendége volt Vidnyánszky Attila, Kossuth-díjas rendező, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója, akivel Verebes Ernő, zentai születésű költő, zeneszerző, a budapesti Nemzeti Színház vezető dramaturgja beszélgetett. A társalgás az erkölcs, a művészet, a hitvallás vezérfonala mentén zajlott.
"A FELHŐK KÖZÖTT" – KARINTHY, M. TWAIN ÉS MÁSOK SZERINT FÉRFIAK ÉS NŐK A SZERELEMRŐL - 2019.02.14.
2019. február 14.
A Zentai Kamaraszínház négy fiatal, tehetséges színésze, Verebes Judit, Lőrinc Tímea, Szilágyi Áron és Papp Arnold mutatta be „A Felhők között” című előadás ősbemutatóját február 14-én, csütörtökön a VM4Köz.Klub teltházas közönsége számára 19 órai kezdéssel.
Állati jó történetek - zenés játék
2018. december 20.
December 20-án Kálló Béla és Orlovity Sztaniszlava színművészek tartottak izgalmas zenés játékot az ünnepi hangulatot tükröző VM4Köz.Klub teltházas gyermekközönsége számára Állati jó történetek címmel.
URBÁNIZMUS
2018. november 08.A VM4Köz.Klub csütörtök esti, az Európa és mi sorozat újabb programjának vendége volt Urbán András, Jászai Mari-, Hevesi Sándor- és legújabban Bojan Stupica-díjas rendező, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, a Desiré Central Station a bácskai régió egyetlen nemzetközi színházi fesztiváljának alapítója. A másfél órás őszinte, a közönséggel folyamatosan aktív párbeszédekben lévő művészről, a térség egyik legkiemelkedőbb rendezőjéről sokat megtudhatott a közönség.
Szabadságharc
2018. május 31.
Tapintható, emberközeli, dráma, színház
Május 31-én, csütörtökön a VM4Köz.Klub nagyszámú közönsége egy óra erejéig betekintést nyerhetett a dualizmus időszakát megelőző évekbe, mitöbb egy színvonalas előadás közepette azonosulhattak Arany és Petőfi forradalmat megelőző, élménydús mindennapjaival.
VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK – RÉVÉSZ RICHÁRD LATIN JAZZ QUARTET KONCERT
2022. június 30.
2022. június 30-án 21 órai kezdettel Csütörtök esték elnevezésű rendezvénysorozatunk keretében a Révész Richárd Latin Jazz Quartet zenekar koncertjét hallhatták a VM4K szervezésében a palicsi Vigadó teraszán.
VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK – DOBRI DÁNIEL: EGY MÁSIK RÓMA KAMARAOPERA ÉS FLAVIO APRO GITÁRKONCERTJE
2022. június 09.
2022. június 9-én a Csütörtök esték elnevezésű programsorozat keretén belül két programmal is vártuk az érdeklődőket: Dobri Dániel: Egy másik Róma című előadást láthatták és Flavio Apro gitárkoncertjét hallhatták.
A BUDAPEST KLEZMER BAND KONCERTJE A SZABADKAI ZSINAGÓGÁBAN – A VM4K SZERVEZÉSÉBEN
2022. május 26.
2022. május 26-án (csütörtök) 19 órai kezdettel került sor a VM4K által szervezett Budapest Klezmer Band koncertjére, a szabadkai zsinagógában.
CSÜTÖRTÖK ESTÉK – A SZENT EFRÉM FÉRFIKAR A CAPPELLA KONCERTJE
2022. április 28.2022. április 28-án (csütörtök) 19 órai kezdettel került sor a Szent Efrém Férfikar a cappella koncertjére a VM4K szervezésében a szabadkai zsinagóga épületében.
Csütörtök esték – Vajdaság mikrokozmosza (Vitkay-Kucsera Ágota és Jelena Simonović-Kovačević hangversenye)
2022. március 24.2022. március 24-én 19 órai kezdettel Csütörtök esték elnevezésű rendezvénysorozatunk keretén belül a Vajdaság mikrokozmosza elnevezésű hangversenyre vártuk vendégeinket dr. Vitkay-Kucsera Ágota koncert- és operaénekes, rendes egyetemi tanár, valamint mgr. Jelena Simonović-Kovačević zongoraművész, egyetemi docens előadásában.
VM4K HÁLAADÁS KARÁCSONYI HANGVERSENY
2021. december 23.
Intézményünk 2021. december 23-án 19 órai kezdettel - évadzáró gyanánt - Hálaadás címmel karácsonyi hangversenyt szervezett, melyre a szabadkai városháza dísztermében került sor. Ifj. Kurina Verebes Gusztáv hegedűművész szólókoncertje keretében vendégelőadóként felléptek: Szabó Dékány Zsófia operetténekes, Novković Jovana klarinét szakos növendék és Zsiga Pál hegedűművész.
MIKULÁS-VÁRÓ GYERMEKKONCERT A CSÍKOS-PÖTTYÖS ZENEKARRAL
2021. december 02.
December érkeztével a VM4K igazi ünnepi koncerttel kedveskedett a szórakozni vágyó családok és gyermekek számára. 2021. december 2-án, 17 órai kezdettel. A Csíkos-Pöttyös zenekar volt a vendégünk, mely alkalommal helyszínül a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színpada szolgált.
CSÜTÖRTÖK ESTÉK – TANGÓ-MÁNIA
2021. október 28.
2021. október 28-án 19 órai kezdettel Csütörtök esték elnevezésű rendezvénysorozatunk keretén belül megrendezésre került a Szabadkai Zeneiskola koncerttermében a Tangó-mánia című koncert, melynek előadói Székely I. István, zongoraművész és Zsiga Pál hegedűművész voltak.
Operettest a zsinagógában
2021. október 07.
A VM4K operettestet szervezett a zsinagógában 2021. október 7-én, csütörtökön 19 órai kezdettel.
Válogatás hangzott el az operettirodalom legnagyobb klasszikusainak műveiből Vitkay Kucsera Ágota koncert- és operaénekes és Kőrösi István színművész előadásában.
Felcsendült az Álom, álom, Messze a nagy erdő, Lila akácok, Hajmási Péter, Hajmási Pál és még számos ismert dallam az operett világából.
VM4K NYÁRESTI KONCERTSOROZAT – BAGOSSY BROTHERS COMPANY
2021. július 29.
2021. júliusában a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ bebizonyította, hogy a nehéz időszak ellenére képes hétről-hétre megújulni és egy, – ez esetben talán több – fokkal emelni azon a bizonyos lécen.
VM4K Csütörtök esték: Szőröstől-bőröstől – Nyári bőrápolás mindenkinek
2023. június 22.2023. július 22-én a VM4K csütörtök esti programsorozatának vendége Katona Gábor szakgyógyszerész és kozmetológus, az Újvidéki Gyógyszerészeti egyetem tanársegédje és doktorandusza, a Gaboteka kozmetikumok megalapítója volt, akivel Raffai Telečki Ágnes színművésznő, az Újvidéki Művészeti Akadémia munkatársa beszélgetett. A beszélgetés bevetőjében Gábor elmondta, hogy már csecsemőkorban fontos a bőrápolás, hidratálás megkezdése.
JÚNIUSI TÁNCHÁZ A JUHÁSZ ZENEKARRAL
2023. június 21.Az évad utolsó Hej tedd rá, most tedd rá! elnevezésű néptáncos foglalkozásunkra, valamint júniusi táncházra került sor 2023. június 21-én, szerdán a VM4K épületében. A gyerekek kedvenc népi játékaival, ráhangolódással indult a délután, majd a Juhász zenekar közreműködésével kezdetét vette a vidám és felhőtlen szórakozást nyújtó családi táncház, ahol szülők, nagyszülők és gyermekek egyaránt jól szórakozhattak.
VM4K Filmklub: Utazás az Alföldön (r.: Tarr Béla, 1995)
2023. június 15.
Díjnyertes magyar filmmel vártuk Önöket a VM4K Csütörtök esték elnevezésű programsorozatának 2023. június 15-ei eseményén. Ez alkalommal Tarr Béla Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró Utazás az Alföldön című rövid játékfilmjét tekinthették meg filmklubunk keretében.
II. NYÁRHANGOLÓ FESZTIVÁL A VM4K SZERVEZÉSÉBEN
2023. június 07.
A II. Nyárhangoló fesztivál a VM4K szervezésében kerül megrendezésre Palicson 2023. július 6-9. között.
Programok:
VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK: ÉRTÉKMEGŐRZŐ PROGRAMOK SZEREPE A XXI. SZÁZADBAN
2023. május 25.
2023. május 25-én a VM4K Csütörtök esték programsorozatának vendége Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója volt, akivel Silling Léda néprajzkutató beszélgetett Értékmegőrző programok szerepe a XXI. században címmel.
MÁJUSI TÁNCHÁZ A JUHÁSZ ZENEKARRAL
2023. május 24.
Minden hónapban, így 2023. május 24-én is fergeteges hangulatú táncházra került sor a VM4K klubhelyiségében. 18 órától a közkedvelt Juhász zenekar először az egybegyűlt gyermekeknek és hozzátartozóiknak zenélt a családi táncház során.
VM4K FILMKLUB: GUERILLA
2023. május 19.A vajdasági MOZDULJ! PETŐFI! programsorozat részeként, a VM4K szervezésében megrendezésre kerülő, 2023. május 18-ai eseményen újabb izgalmas magyar filmmel vártuk Önöket.
1848 - A TÉRSÉG REMÉNYSÉGE – TÖRTÉNÉSZKONFERENCIA
2023. május 12.
2023. május 11-12. (csütörtökön és pénteken) került megrendezésre az 1848 – A térség reménysége című történészkonferencia a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében. A Petőfi 200 emlékév és az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából megvalósult tudományos rendezvényen tizenkét szakmai előadás hangzott el a ’48-as forradalom legfontosabb kérdéseiről és délvidéki vonatkozásairól.
VM4K FILMKLUB: A HELYSÉG KALAPÁCSA (R.: DOMBROVSZKY LINDA, 2023)
2023. május 04.
A VM4K Csütörtök esték 2023. május 4-i alkalmán, amely a MOZDULJ! PETŐFI! programsorozat keretében valósult meg, A helység kalapácsa (2023) című tévéfilmet tekinthették meg nézőink, ezt követően pedig Dombrovszky Linda rendező-forgatókönyvíróval Orosz Ildikó újságíró beszélgetett Petőfi Sándor azonos című eposza ihlette filmjéről.
ÁPRILISI TÁNCHÁZ A JUHÁSZ ZENEKARRAL
2023. április 26.
Ahogy már megszokott, a VM4K csapata és szabadkai Juhász zenekar havi rendszerességgel szervez táncházat Szabadkán. Nem volt ez másként ebben a hónapban sem.