Kultúra

Rendezvények - ADATOK NODE

Közös metszet

Palackmagány

2018. szeptember 20.

A VM4Köz. Klub tegnap esti irodalmi-beszélgetős estjén jobban megismerhettük Géber László költő, esszéíró, szerkesztő életét és munkásságát.

Az örökség

2018. június 28.

Június 28-án 19 órakor a VM4Köz.Klubban Arany János „életre kelt“.

Az örökség című verses-zenés műsor Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából készült. Az író, költő klasszikusait Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók előadásában hallhatta a közönség, melyeket Török Noémi Aranypáva Nagydíjas népdalénekes egyházi dalokkal és népdalokkal ékesített.

Füttyraktár

2018. április 19.

Verebes Ernő, a budapesti Nemzeti Színház vezető dramaturgja egyenesen a MITEM fesztiválról érkezett Szabadkára, hogy válaszoljon Gruik Ibolya kérdéseire – miképpen fér el és fér meg Verebesben költő, zeneszerző, a színházi ember...

A beszélgetős est hallgatósága nem csak azt tudhatta meg, hogy a vers nem dal, de némely dal még lehet költészet, a Félkezű pedig Verebes első rockoperája volt Zentán a múlt században...

A megismerés nehézségei

2018. április 12.

Jász Attila, József Attila-díjas költő, az Új forrás főszerkesztője és Grencsó István, szaxofonos, szabad zenész, a magyar avantgarde jazz kiemelkedő alakja a valóság megismerésének nehézségeibe az irodalom és a zene által kalauzolta a közönséget a VM4Köz·Klubban.

Az ajtó

2018. május 17.

A VM4Köz.Klub szervezésében, a Kosztolányi Dezső Színházban

Amikor elkezdtem nézni az előadást, még nem tudtam elképzelni sem, miképpen lesz képes Havas Judit arra, hogy egyszemélyben megjelenítse Szabó Magdát és Emerencet.

Nagyon hamar kiderült, hogy nem is kell elképzelnem – Havas Judit kilenc darab székkel és egy zöld kendővel megteszi helyettem. Kilenc szék és egy zöld zsebkendő – ez utóbbi az írónőé.

Emerencnek nem kellett sem zsebkendő, sem semmi más ahhoz, hogy uralja, szolgálja, szeresse Szabó Magdát.

Koncert a zsinagógában: „Ghymes bemutatja" – Szarka Tamás és zenekara – Kézfogás

2021. július 08.

2021. július 8-án Koncert a zsinagógában elnevezésű rendezvényünk második alkalommal került megszervezésre, melynek keretein belül a Kossuth- és Magyar Örökség díjas Szarka Tamás és zenekara lépett színpadra.

Csütörtök esték – másképp (a Juhász zenekar lemezbemutatója)

2021. május 13.

2021. május 13-án, Csütörtök esték – másképp elnevezésű rendezvénysorozatunk rendhagyó módon a palicsi Vigadóban került megszervezésre.

Beethoven-est a szabadkai zsinagógában

2021. április 22.

2021. április 22-én (csütörtök) 19 órai kezdettel "Beethoven-est a szabadkai zsinagógában" címmel – az érvényes járványügyi rendelkezések betartása mellett – évadnyitó hangversenyre került sor a VM4K szervezésében a szabadkai zsinagóga épületében.
Felléptek: dr. Vitkay-Kucsera Ágota operaénekes, egyetemi tanár és mgr. Simonović-Kovačević Jelena zongoraművész, egyetemi docens.

Csütörtök esték – másképp (beszélgetés a Bodros tamburazenekar tagjaival)

2021. március 11.

2021. március 11-én Csütörtök esték – másképp programsorozatunk keretein belül harmadik alkalommal került sor lemezbemutató beszélgetésre. A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel, valamint a személyes és társadalmi felelősségvállás jegyében a rendezvény az online térben, a VM4K Facebook-oldalán élőben volt követhető.

Csütörtök esték – másképp (beszélgetés a Sin Seekas zenekar tagjaival)

2021. március 04.

Rendhagyó volt a Csütörtök esték – másképp programsorozat 2021. március 4-i beszélgetése, ugyanis a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel, valamint a személyes és társadalmi felelősségvállalás jegyében a beszélgetés az online térben, a VM4K Facebook-oldalán volt követhető.

Csütörtök esték – másképp (beszélgetés a Fokos zenekar tagjaival)

2021. február 18.

A VM4K Csütörtök esték – másképp című programsorozatának célja értékadó, közösségépítő személyiségek bemutatása portrébeszélgetések formájában. A 2021. február 18-i, évadnyitó program vendégei az óbecsei Fokos zenekar tagjai - Jovánovity Péter, Keszég Ákos, Szabó András, Szerda Ákos és Szerda Balázs voltak, akikkel Verebes Krnács Erika újságíró, előadóművész beszélgetett.

Az esemény apropója a Fokos zenekar legújabb, Zengető címet viselő lemeze volt.

Sin Seekas zenekar – 2020.07.23

2020. július 23.

A 2020. július 23-ára (csütörtök) tervezett Sin Seekas zenekar koncertje felvételről péntektől, július 24-étől megtekinthető videómegosztónkon, honlapunkon és Facebook-oldalunkon. Mint ismeretes, a szabadkai válságtörzs 2020. július 9-ei döntése értelmében nincs mód olyan rendezvények megtartására, ahol tíz főnél többen vannak jelen akár kültéren, akár beltéren.

Szóljon hát a nóta zenekar – 2020.07.16.

2020. július 16.

A 2020. július 16-ára (csütörtök) tervezett Szóljon hát a nóta zenekar koncertje felvételről péntektől, július 17-étől megtekinthető videómegosztónkon, honlapunkon és Facebook-oldalunkon. Mint ismeretes, a szabadkai válságtörzs 2020. július 9-ei döntése értelmében nincs mód olyan rendezvények megtartására, ahol tíz főnél többen vannak jelen akár kültéren, akár beltéren.

Bodros zenekar – 2020.07.09.

2020. július 09.

A 2020. július 9-ére (csütörtök) tervezett Bodros zenekar koncertje felvételről péntektől, július 10-étől megtekinthető videómegosztónkon, honlapunkon és Facebook-oldalunkon. Mint ismeretes, a szabadkai válságtörzs 2020. július 9-ei döntése értelmében nincs mód olyan rendezvények megtartására, ahol tíz főnél többen vannak jelen akár kültéren, akár beltéren.
Tartsanak velünk, kövessenek bennünket ONLINE is! Jó szórakozást kívánunk!

Uprize zenekar

2020. július 02.

2020. július 2-án (csütörtök) koncertsorozatunk fellépői az „az ok nélkül zenélő”, igazán energikus, a ’70-es és ’80-as évek reggae zenéjéből táplálkozó UpRize zenekar volt.

VM4K FILMKLUB: A HÍDEMBER

2023. március 16.

Újabb Filmklubra invitáltuk az érdeklődőket 2023. március 16-án, csütörtök este 19.00 órától a VM4K klubhelyiségébe. A vajdasági Mozdulj! Petőfi! programsorozat keretében megrendezésre került filmvetítésen Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író és rendező 2002-es alkotását, A Hídember című filmet tekinthették meg az érdeklődők.

PETŐFI-SZAVALÓVERSENY, DÖNTŐ – ÚJVIDÉK

2023. március 11.

Felkészült és izgatott szavalók érkeztek az újvidéki Egység Kulturális Központba, ugyanis itt szervezte meg a VM4K a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központtal és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületével együttműködésben a MOZDULJ! PETŐFI! – a Petőfi 200 vajdasági programsorozat részeként a Petőfi-szavalóverseny döntőjét, 2023. március 11-én.

VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK: MÚZEUM, MAGYARSÁG, PETŐFI - A MÚZEUMOK SZEREPE A XXI. SZÁZADBAN (L. SIMON LÁSZLÓ ELŐADÁSA)

2023. március 09.

A VM4K Csütörtök esték programsorozata 2023. március 9-ei eseményének vendége L. Simon László író, költő, kultúrpolitikus, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója volt. A vajdasági Mozdulj! Petőfi! programsorozat részeként megvalósuló esten a Főigazgató Úr ismeretterjesztő szakmai előadását hallhattuk, amelyen szó esett a múzeumok szerepéről és „küldetéséről” a XXI. században, illetve Petőfi Sándor ma is virágzó kultuszáról.

PETŐFI-SZAVALÓVERSENY, ELŐDÖNTŐ - BÁCSFEKETEHEGY

2023. március 04.

Izgatott gyereksereg, lelkes kamaszok és lánglelkű felnőttek töltötték meg a feketicsi Kultúrotthon udvarát, majd termeit szombaton. Mindannyian szavalni jöttek!

VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK: KALANDOZÁS A KÉPREGÉNYEK VILÁGÁBAN (BESZÉLGETÉS PATYEREK CSABA ÉS LINKA SZABOLCS KÉPREGÉNYKÉSZÍTŐKKEL)

2023. március 02.

A VM4K Csütörtök esték elnevezésű programsorozatának 2023. március 2-ai eseményén Patyerek Csaba és Linka Szabolcs képregénykészítők, a Black Village Comics csapatának tagjai voltak a vendégeink. A kishegyesi képregénykészítők neve bizonyára sokak számára ismerősen cseng, Csaba és Szabolcs számos rendezvényen és fesztiválon képviseltették magukat az évek folyamán. Mi több, szervezőként is tevékenykednek: idén áprilisban rendezik meg a 2.

VM4K FILMKLUB: FÖLTÁMADOTT A TENGER

2023. február 23.

„Föltámadott a tenger, a népek tengere”! Csütörtök esték programsorozatunk keretében újabb Filmklubra vártuk Önöket 2023. február 23-án, csütörtökön 19.00 órától a VM4K klubhelyiségében. A Mozdulj! Petőfi! rendezvénysorozat részeként ezúttal a Föltámadott a tenger című alkotást tekinthették meg.

VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK - A "SENKI" SZIGETE (BESZÉLGETÉS KALINKA TAMÁS TERMÉSZETI EMBERREL)

2023. február 09.

2023. február 9-én Csütörtök esték elnevezésű programsorozatunk vendége Kalinka Tamás volt. A fiatalember alig múlt húsz éves, de talpraesettsége, bátorsága, találékonysága felér egy idős, tapasztalt emberével is, hisz fiatal korát meghazudtolva folytat természetközeli életet egyedül Kengyia szigetén.

FARSANGI TÁNCHÁZ A VM4K-BAN A JUHÁSZ ZENEKARRAL

2023. február 08.

A farsangi napokban legyünk mi is vígabban, ahogy a népdal is mondja.

Szerda esti farsangi táncházunkban sikerült is vígan, jókedvűen, szülőknek és a gyermekeknek egyaránt szórakoznia, tartalmas időt tölteniük együtt szeretteikkel.

CSÜTÖRTÖK ESTÉK – TALÁLKOZÁS EGY MOHÁCSI BUSÓVAL

2023. február 02.

Aki 2023. február 2-án 19.00 órakor ellátogatott a VM4K klubhelyiségébe, annak egy igazán vidám, farsangi hangulatú csütörtöki klubestben lehetett része, ugyanis ízelítőt kapott a busójárás, a busók világából. Vendégül láthattuk Rosta Endre mohácsi népi iparművészt, a Busóudvar vezetőjét, akivel dr. Silling Léda néprajzkutató beszélgetett.

VM4K FILMKLUB: SZIRMOK, VIRÁGOK, KOSZORÚK (R.: LUGOSSY LÁSZLÓ, 1984) - MOZDULJ! PETŐFI!

2023. január 26.

2023. január 26-án, csütörtök este 19.00 órakor a VM4K klubhelyiségébe vártuk Önöket, ahol interjút láthattak Lugossy Lászlóval, a Szirmok, virágok, koszorúk (1985) című film rendezőjével, ezt követően pedig levetítettük az alkotást.