Rendezvények - ADATOK NODE
Közös metszet
Borsos Dóra és zenekara
2020. június 25.
A jazz aranykoraként emlegetett '30-as, '40-es évek hangulatát varázsolta a VMKöz.Klub színpadára a csodálatos hangú Borsos Dóra és nagyszerű zenészekből álló csapata 2020.06.25-én.
Fokos zenekar
2020. június 11.
2020. június 11-én nagy örömünkre újra élőben találkozhattunk közönségünkkel, hiszen kezdetét vette nyáresti koncertsorozatunk, melynek első vendége a Fokos zenekar volt.
A szabadtéri koncert/táncházi hangulat, a bácskai, Duna menti tamburamuzsika és rábaközi dallamok hatására még az ég is kitisztult, így a Medárd-napi jóslat ellenére megtelt a VM4K udvara.
Tánc - történet
2020. február 29.
2020.február 29-én a Kamara táncegyüttes és a Fokos zenekar közös Tánc-Történet című elődása Szabadkára látogatott a VM4K szervezésében.
A helyszínt a Kosztolányi Dezső Színház biztosította.
Sosem elég! – Szemerédi Bernadett zenés válogatása
2019. december 19.
2019. december 19-én a VM4Köz.Klub Szemerédi Bernadett színművésznő Sosem elég! című zenés válogatásával zárta idei csütörtök esti előadássorozatát. Az est folyamán olyan megindító dallamok hangzottak el, amelyek nagy hatással voltak a művésznő életére, formálták lelkét, művészetbe és emberekbe vetett hitét.
Iszkiri zenekar
2019. december 05.
2019. december 5-én a VM4K újra Mikulás-váró koncerttel kedveskedett a családoknak. A rendezvénynek ezúttal is a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház adott otthont. Fellépett a méltán népszerű Iszkiri zenekar, amely egy modern, vagány gyerekzenét játszó csapat.
Happy Dixieland Band koncert
2019. november 16.
A VM4K szervezésében a Happy Dixieland Band adott koncertet a szabadkai Városháza dísztermében 2019. november 16-án, szombat este.
Csizmadia Anna és barátai koncert
2019. szeptember 19.
A VM4K szervezésében 2019.09.19-én, csütörtök este a Kosztolányi Dezső Színház színpadán Csizmadia Anna és barátai muzsikáltak. Csizmadia Anna neve a 2012-ben megrendezett Fölszállott a páva népzenei vetélkedő által lett ismert, melyen a szóló ének és hangszer kategóriának győztese lett. 2014-ben Junior Prima díjban részesült, és még abban az évben átvehette a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat is.
Garden Quartet
2019. július 25.A VM4Köz. Klub udvara ezúttal is teljesen megtelt, rengetegen voltak kíváncsiak a Garden Quartet koncertjére 2019. július 25-én. Szezonzáró rendezvényünk az igényes hangzásvilág jegyében zajlott, melynek során Johann Strauss és Johannes Brahms klasszikus dallamaitól kezdve, a filmvilág méltán híres betétdalain át, egészen a közkedvelt pop-rock melódiákig, több stílus és műfaj találkozott a VM4Köz. Klub színpadán, s ezáltal a koncert méltó záróakkordjává vált a csütörtöki közösségi estek nyári sorozatának.
Fokos zenekar
2019. július 18.
A nyár beköszöntével a VM4K csütörtöki programjait zenés rendezvények, koncertek töltik ki. Így volt ez e hét csütörtökén is, július 18-án, amikor is a VM4Köz.Klub udvarán a nagyszámú közönség a Fokos zenekar fergeteges, jó hangulatot teremtő koncertjét élvezhette, kinek legfőbb célkitűzései között szerepel a néphagyomány megismertetése, valamint a vajdasági magyar népdalkincs átörökítése. A zenekar neve a fokos (balta) elnevezésből ered, mely számos kultúrtörténeti hagyományra utal.
VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK - A 80 HUSZÁRRÓL BŐVEBBEN (DEÁK-SÁROSI LÁSZLÓ ELEMZŐ ELŐADÁSA)/VM4K FILMKLUB
2023. január 19.
A 80 huszárról bővebben – VM4K Csütörtök esték
PETŐ-KURZUS SZABADKÁN
2023. január 17.A Szekeres László Alapítvány szervezésében, a VM4K tevékenységének szerves részeként ismét megszervezésre kerül a budapesti székhelyű Semmelweis Egyetem Pető András Karának intenzív kurzusa, mely a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek számára nyújtanak lehetőséget. A 2023.
TÉLI TÁBOROK A VM4K-BAN
2023. január 16.
2023 januárjában is sor került a VM4K népszerű táboraira.
Dinoszaurusz-kutató expedíció
FOLYAMATOS MEGÚJULÁS
2022. december 24.A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ a megalakulása óta szerteágazó tevékenységet folytat, legyen szó képzésekről, kutatásokról vagy kulturális műsorokról. A folyamatos megújulás jellemzi, így idén is számos eseményre, sok újdonságra került sor a központ szervezésében. Ezekről kérdeztük Lovas Ildikót, a VM4K vezetőjét:
VM4K FILMKLUB - BRANKA
2022. december 22.
Hatalmas érdeklődéssel zajlott a 2022-es év utolsó csütörtök esti programja, K. Kovács Ákos és Oláh Tamás díjnyertes rövidfilmjének vetítésére csaknem 80 érdeklődő látogatott el a VM4K klubhelyiségébe. A december 22-ei filmklub több szempontból is különleges volt, a közönségnek lehetősége volt megtekinteni egy olyan műfajú alkotást, melyet többnyire csak rangos filmfesztiválok keretében mutatnak be.
AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉS A VM4K-BAN
2022. december 10.
2022. december 10-én, szombaton a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ ingyenes, a Vajdasági Pedagógiai Intézet által akkreditált, egynapos pedagógus-továbbképzést (szemináriumot) szervezett Közgazdaság és marketing az oktatásban – mit, mikor, hogyan? címmel általános és középiskolai pedagógusok részére.
ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS A VM4K-BAN
2022. november 22.
Jöjjön az egész család, készüljenek közösen az ünnepekre a VM4K-ban!
PETŐ-KURZUS SZABADKÁN
2022. november 22.A Szekeres László Alapítvány szervezésében, a VM4K tevékenységének szerves részeként ismét megszervezésre kerülnek a budapesti székhelyű Semmelweis Egyetem Pető András Karának intenzív kurzusai, mely a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek számára nyújtanak lehetőséget. A 2022.
VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK - A MAGYAR TÖRTÉNELMI FILM LEHETŐSÉGEI
2022. november 17.
A VM4K Csütörtök esték rendezvénysorozatának 2022. november 17-ei alkalmán Rákay Philip kommunikációs és médiaszakembert, producert láttuk vendégül a VM4K klubhelyiségében. A magyar történelmi film lehetőségei című beszélgetés moderátorai Orosz Ildikó újságíró-riporter és Agyánszki Máté történész voltak.
VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK - BAJNOKOK (NAGY SZEBASZTIÁN ÉS NEMES MÁTÉ)
2022. november 10.
A VM4K Csütörtök esték programsorozatának november 10-ei alkalma egy kicsit más volt, mint a többi: ezúttal fiatal vajdasági magyar sportolókat láttunk vendégül egy kerekasztal-beszélgetés erejéig.