MIKULÁS-VÁRÓ KONCERT A MÉCSVIRÁG EGYÜTTESSEL - A VM4K SZERVEZÉSÉBEN

2022. december 01.

Izgatott gyereksereg érkezett a VM4K által szervezett Mikulás-váró koncertre a Kosztolányi Dezső Színház épületébe 2022. december 1-én. A gyermekek első meglepetésére az előtérben egy vidám, pirosorrú manó várta őket, aki játékkal, énekkel szórakoztatta a koncertre várókat. Miután mindenki elfoglalta helyét a színházterem nézőterén, két krampuszlány bukkant elő, akik valami rosszban sántikáltak és azt remélték, a jelenlévő gyerekek is benne lesznek a csintalankodásban. Szerencsére kiderült, a közönség soraiban csupa jó gyerek ült, akik nagyon megörültek a nagy léptekkel érkező Mikulásnak. A nagyszakállú mesélt Szent Miklósról, hogy mennyi jót tett réges-régen a gyerekekkel. A Mikulás azt ígérte, hogy az, aki sokat tapsol a koncert alatt, annak ajándékcsomagot fog hagyni a kijáratnál, és azzal el is sietett a pirosruhás. A Mécsvirág zenekar következett, ők egy nagyon igényes és szép interaktív ünnepi műsort állítottak össze a gyerekeknek, amiben volt mese is, dal is, sőt még a hó is esett közben! A Pro Urbe díjas Mécsvirág zenekar megzenésített versekkel és ismert dalocskákkal varázsolt igazi téli hangulatot a színházterembe. A zenekar tagjai: Baráth Hajnal Anna, Verebes Krnács Erika és Zsoldos Ervin igazán emlékezetes programmal lepték meg a gyermekeket, akik nagy tapssal köszönték ezt meg. A koncert végén pedig kiderült, minden gyerek sokat tapsolt, így távozáskor mindenki kapott a Mikulás-csomagból.