Nyári táborok a VM4K-ban

2023. július 28.

Július második fele idén is a gyermekeké és a fiataloké volt a VM4K-ban, hiszen többféle korcsoport különböző tematikájú táborok közt válogathatott ezen a nyáron is. Két héten át vidám gyerekzsivaj töltötte be az épületet. A hat és tizennyolc év közötti, több mint száz résztvevő a Rajzolj mesterséges intelligenciával és A vizualitás modern világa elnevezésű informatikai tábor, az Egymás szemében kamasztábor, illetve az Indiánok nyomában gyermektábor közül választhatott 2023. július 17. és 28. között.

 

Rajzolj mesterséges intelligenciával (8-11 éves korcsoport) és A vizualitás modern világa (12-14 éves korcsoport) – informatikai táborok

Idén nyáron két korosztály három csoportja ismerkedhetett behatóbban az informatika világával a VM4K-ban.

A Rajzolj mesterséges intelligenciával nevet viselő, 8-11 éves korosztálynak szóló informatikai táborban ifjú informatikusaink megismerkedhettek egy új, ám napjainkban egyre népszerűbb eszközzel, a mesterséges intelligencia (AI) világával, melynek számos felhasználási területe ismert.
Az öt napos tábor folyamán a gyerekek a mesterséges intelligencia segítségével elsajátíthatták a grafika és a különféle képek generálásának világát, melyhez a Dezgo.com, Dall-E és a Midjourney alkalmazásokat hívták segítségül.

A vizualitás modern világa elnevezésű, 12 és 14 év közöttieknek szervezett informatikai tábor ideje alatt a fiatalok megismerkedhettek a mesterséges intelligencia egyik legérdekesebb felhasználási területével, a grafika, a képek generálásával. A mesterséges intelligencia algoritmusa a résztvevők által megadott parancsok és irányítás alapján pillanatok alatt képes lett mesterséges művésszé válni.
 

 

Egymás szemében – hogyan látok másokat és hogyan látnak mások engem? – nyári kamasztábor (14-18 éves korcsoport)

A VM4K által szervezett „Egymás szemében – hogyan látok másokat és hogyan látnak mások engem?” - társas kompetenciákat és társismeretet fejlesztő nyári táborába minden olyan 14-18 év közötti fiatalt vártunk, aki kíváncsi embertársaira, szerette volna mélyíteni ön- és társismeretét, nyitott volt a csoportmunkára és szerette volna fejleszteni társas készségeit.  A tábor lehetőséget kínált a fiataloknak arra, hogy jobban megismerjék és megértsék egymást és önmagukat, hogy sikeresebben, könnyebben kommunikáljanak, elősegítse a közösségekben való alkalmazkodást, erősítse az empátiás készségeket és felhívja a figyelmet egyes sztereotípiák hamisságára, illetve a csapatmunka jelentőségére és fontosságára. Mindezt csoportfoglalkozásokon, játékokon, különböző tematikájú kirándulásokon keresztül valósították meg a résztvevők, amelyek elősegítették az összekovácsolódást, az egymásra figyelést, az empátia magasabb szintű megélését.

 

Indiánok nyomában – nyári gyermektábor a VM4K-ban

Július 24. és 28. között a hat és tizenegy év közötti gyermekeket vártuk egy igencsak izgalmas tematikájú gyermektáborba: a központi téma az indiánok életmódja, szokásai, mindennapi életük  volt. Minden nap több program és előadás keretén belül nyerhettek ebbe betekintést a táborlakók. A kézműves foglalkozások során készíthettek nyakéket, fejdíszt, álomfogót, agyagtárgyakat, hangszert, szőhettek, sőt még saját készítésű pogácsát is fogyaszthattak. Sátrat is állíthattak és bonthattak, de ezen kívül fergeteges hangulatú hangszerbemutató és mozgásos játékok is tarkították a hetet. Egy érdekfeszítő előadás által beléphettek a képregények varázslatos világába is. Megismerhették az indián népcsoport arcfestési szimbólumrendszerét, amely után természetesen mindenki teljes harci díszbe öltözött egy arcfestés erejéig. Megtudhatták azt is, mely gyógynövényt milyen betegség ellen lehet alkalmazni. Az indián harcosok egyik fő eszközével, az íjjal és az íjászkodással is megismerkedhettek legfiatalabb táborozóink ezen a héten. A táborok alkalmával már megszokott kirándulás sem maradt el: az Imperial Lovasklubba látogatván a gyerekek közelebbről is megismerkedhettek a lovakkal, a lovaglás fortélyaival és vidám hangulatú sétatraktorozáson is részt vehettek. A mozgalmas hét megkoronázásaképp táborlakóink indián esőtáncot jártak, majd átvették emléklapjaikat is.

 

Köszönjük, hogy ezen a nyáron is minket választottatok, várunk benneteket vissza!

 

Az eseményről további hírek és beszámolók az alábbi linkeken találhatók: 

Hét Nap: Nyári táborok a VM4K-ban (beszámoló)

Pannon RTVKommentár nélkül - 2023.07.24. (videó)

Pannon RTVIndiánok nyomában a VM4K-val (beszámoló, videó)

Pannon RTV: Híradó – 2023.07.17. 17.30h (videó)

Pannon RTVLetnji kamp na temu “Veštačka inteligencija u slikama” (beszámoló, videó)

Pannon RTV: A mesterséges intelligencia képekben - tábor a VM4K-ban (beszámoló, videó)

Magyar Szó: Eseménydús vakáció, új ismeretek szerzése (beszámoló)

Magyar Szó: Új barátságok, megannyi tapasztalat és élmény (beszámoló)

Vajdasági RTV: A VM4K első nyári tábora (beszámoló, videó)

Magyar Szó: Mesterséges intelligencia és csapatépítés (beszámoló)

Magyar Szó: Kalandozások az indiánok rejtelmes világában (beszámoló)

 

 

Kapcsolódó médiatartalom