Palackmagány

2018. szeptember 20.

2018. szeptember 20-án, a Palackmagány című esten Géber László költő, esszéíró, szerkesztő könyvbemutatójára került sor, akivel Brenner János szerkesztő beszélgetett a VM4Köz.Klubban.

Géber korai verseiben állandóan kérdező, szemlélődő lírai én jelenik meg, aki a bonyolult világban szemlélődik, kérdéseket vet fel, melyekre legtöbbször újabb kérdéssel vagy egy-egy idézettel válaszol. Tartózkodó egyszerűség és szerénység, higgadt őszinteség és nyelvi tömörség jellemzi költészetét – mondta el bevezetőjében Brenner János szerkesztő.
A közönség hallhatta a költő előadásában az Itt háború van és az Ahogy a nagy madarak című verseket – erőteljes hatásuk azt mutatta, hogy Géber költészete kiemelkedő, sajátságosan szuggesztív.

A beszélgetés fonalát időnként magához ragadó, az alkotási folyamatról, a mindennapokról, az emberi viszonyokról megrázó és egyben magával ragadó őszinteséggel beszélő Géber László különös irodalmi utazásra vitte az est vendégeit, amiben Brenner János felkészült és minden rezzenésre reagáló beszélgetőpartner volt. A magánkiadásban megjelent A Szigetlakó című kötet kapcsán azt is megtudhatta a közönség, miképpen és miért jelent meg a kötet magánkiadásban, ennek milyen jelentősége van a költő életében.

Esszéi komoly, komor és mégis élettel teli képeket villantanak fel, ahogyan ő maga megfogalmazta, minden könyvében van egyfajta szeretet. A szerző fontosnak tartja a képeket, fotókat, olyannyira, hogy könyvei borítóján is saját fotói szerepelnek.

Az eseményekről szóló további beszámolók az alábbi linkeken érhetők el:

Magyar Szó: Kérdések és üzenetek (beszámoló)

Hét Nap: Irodalmi est a VM4Köz. Klubban (beszámoló)

Pannon RTV: A Szigetlakó kötetet mutatták be Szabadkán (beszámoló)