Petőfi élete öt részletben - a Tenyér Társulat előadásában

2023. április 26.

Petőfi élete öt részletben címmel készít előadást az Újvidéki Művészeti Akadémia másodéves színészosztálya, amellyel csatlakoznak a VM4K MOZDULJ! PETŐFI! - a Petőfi 200 vajdasági programsorozatához. Az öttagú osztály Tenyér Társulat néven készíti el szerzői projektumukat, amelyben segítik őket két osztályvezető tanáruk, László Sándor Pataki gyűrű-díjas színművész, rendező és Balázs Áron Jászai Mari-díjas színművész.

Az előadásban öt részletben mutatják be Petőfi Sándor életét, annak művein – levelein, jól és kevésbé közismert költeményein keresztül: gyermekkorát, irodalmi pályájának kezdetét, szerelmeit, tevékenységét a forradalomban, halálát és hatását az utókorra. Az alkotók célja, hogy egy olyan produkciót hozzanak létre és mutassanak meg főként az általános- és középiskolásoknak, amely Petőfiről – annak szellemiségéhez híven – lendületes, mai értelemben is fiatalos, miközben arra is rávilágít, hogy mitől fontos nekünk ő ma is.

A produkció bemutatója 2023. június 5-én lesz, az Újvidéki Színházban, majd ugyanazon héten Hajdújáráson, Óbecsén, Szabadkán és Temerinben is megnézhetik a nézők. Ősszel, a következő iskolaév kezdetét követően pedig további tíz vajdasági helyszínre, iskolai-tantermi keretek között fogják bemutatni az előadást.

Az előadást játsszák: Bagi Natália, Dedovity Tomity Lea, Greguss Lilla, Gusztony Endre és Sadiković Márió.