
Petőfisekkel lett teli Doroszló! Összesen 350 diák és tanáraik látogattak el a faluba 2023. április 21-én és 22-én a Petőfi-iskolák találkozójára, amely a MOZDULJ! PETŐFI! – Petőfi 200 vajdasági programsorozatának részprogramjaként jött létre a VM4K szervezésében és a vajdasági Petőfi Sándor nevét viselő iskolákkal együttműködésben.
Az első Petőfi-iskolák találkozójára ötven évvel ezelőtt, 1973-ban Doroszlón került sor, így a jubileumra és a Petőfi-bicentenáriumra való tekintettel ismét itt került megszervezésre a találkozóval egybekötött vetélkedő, melynek a házigazdája ismét a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola volt.
Pénteken reggel 56 csapat, 224 felső tagozatos diák és tanáraik indultak el autóbuszokkal Hajdújárásról, Királyhalomról, Magyarcsernyéről, Zentáról, Felsőhegyről, Újvidékről, Óbecséről és Kúláról a találkozóra. Őket a doroszlói petőfisek várták, majd mindegyik település felvonult és felsorakozott az iskola udvarán, ahol meghallgatták a találkozó megnyitóját, amelyen Klemm Valéria, a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója ünnepi beszédével kezdődött meg a kétnapos találkozó. A megnyitót követően, már a verseny helyszínén – az Európa-teremben – az iskolák tanulói bemutatták intézményüket és az ebédszünetet követően megkezdődött a verseny! Először történelemből tették próbára tudásukat, Agyánszki Máté és Baráth Gábor Gergely történelemtanárok állítottak össze nekik feladatokat, majd magyar nyelv és irodalomból Cvijin Kálmán Zita és Jovánovity Patyerek Réka magyartanárok vezették a vetélkedőt. A feladatok mindkét tárgyból Petőfi Sándor életére, korára és műveire tértek ki, a diákok pedig ügyesen felkészültek a találkozóra, a sok fejtörés pedig sok jó választ eredményezett. Az első napot táncház zárta, majd elfoglaltuk szállásunkat a zombori diákotthonban. Második nap, szombaton csatlakoztak az alsó tagozatos diákok is mindegyik településről, akik az előzőleg elkészített képzőművészeti alkotásaik alapján jutottak tovább a találkozóra. Az immár 300-ra gyarapodott gyereksereg és tanáraik Pribilla Attila idegenvezetővel közösen megnézték a zombori Vármegyeházát és a város központját, majd buszra szálltak és ellátogattak Bácsra és a bácsi várhoz. Korgó hassal érkeztek vissza a kirándulók Doroszlóra, ahol egy finom tál spagetti elfogyasztása után megkezdődött az, amire mindenki várt: az eredményhirdetés.
Képzőművészetből a háromtagú szakmai zsűri – Klájó Adrián képzőművész, Kanyó Ervin képzőművész és Szalma Viktória tervezőgrafikus – minden évfolyamból kiválasztotta a legjobban sikerült, legegyedibb alkotásokat.
1. évfolyam:
1. helyezett: Sörös Dávid (Magyarcsernye)
2. helyezett: Bugyi Dorka (Magyarcsernye)
3. helyezett: Horváth Maja (Felsőhegy) és Bíró Levente (Óbecse)
2. évfolyam:
1. helyezett: Bottyán Viola (Magyarcsernye)
2. helyezett: Pakai Domonkos (Óbecse)
3. helyezett: Huszta Anna (Zenta)
3. évfolyam:
1. helyezett: Perdi Anna (Felsőhegy)
2. helyezett: Pekár Balázs (Óbecse)
3. helyezett: Barna Elena (Zenta)
4. évfolyam:
1. helyezett: Huszár Dániel (Felsőhegy) és Novák Réka (Felsőhegy)
2. helyezett: Tóbiás Leon (Újvidék)
3. helyezett: Dukai Ákos (Zenta) és Takács Luca (Újvidék)
A felsősök versenyén összesen kilenc csapat teljesítményét díjaztuk értékes könyvcsomaggal – magyar gyermek- és ifjúsági irodalomból álló olvasnivalóval.
Dobogós csapatok magyar nyelv és irodalomból:
1. helyezett: Petőfi brigád (Királyhalom)
2. helyezett: Pontrablók (Kúla)
3. helyezett: Kihívók (Óbecse)
Dobogós csapatok történelemből:
1. helyezett: Királyhalmi honvédek (Királyhalom)
2. helyezett: Setőfi Pándor (Kúla)
3. helyezett: Petőfi haverjai (Zenta)
Az összesített (magyar nyelv és irodalom, valamint történelemből) pontok alapján a legjobb csapatok:
1. helyezett: Küszöb (Felsőhegy)
2. helyezett: Mókai Jór (Kúla)
3. helyezett: Forradalmárok (Újvidék)
Gratulálunk nekik!
De a Petőfi-iskolák találkozója ezzel nem ért véget, habár a diákok és tanáraik már hazautaztak Doroszlóról! Minden diák, aki továbbjutott a doroszlói találkozóra, májusban el fog látogatni Kiskőrösre, a Petőfi Sándor Emlékház és Múzeumba, hogy személyesen is megnézze, hol született a költő, akiről annyit tanultak, és akiről iskolájuk is a nevét kapta. Természetesen arról is be fogunk számolni!
Petőfisek! Reméljük felejthetetlen élményben volt részetek!