
„Egy-e a lélek és a test?
Honnan jövénk, hová megyünk?
Elalszik-e a sírba, vagy
Uj lángra lobban életünk?”
(Petőfi Sándor: Bölcselkedés és bölcsesség, 1847. októbere)
A Mozdulj! Petőfi! vajdasági programsorozat Petőfi nyomában című videósorozatának harmincegyedik és egyben utolsó részében több Petőfi-szoborhoz és emlékműhöz is ellátogatunk Vajdaság-szerte. Elsőként két, a sorozatban már korábban bemutatott alkotást, a lukácsfalvi Petőfi-domborművet és a muzslyai Petőfi-mellszobrot tekintjük meg. Óbecsén megállva megcsodáljuk a lánglelkű költő egész-alakos, 175 cm magas bronz képmását, melyet 2012. március 15-én avattak fel ünnepélyes keretek között. A 200 kilogrammos emlékmű, mely Szarapka Tibor szabadkai szobrászművész alkotása, Vajdaság egyetlen egész-alakos Petőfi-szobra. Az óbecsei emlékművet követően ismét látogatást teszünk a magyarcsernyei, szenttamási és bácskertesi Petőfi-büsztöknél, melyek bár stílusuknál fogva különbözőek, szeretett költőnk szellemiségét ugyanolyan mértékben testesítik meg. A költőt ábrázoló vajdasági szobrok száma idén három új alkotással gyarapodik: 2023. július 29-én Kúlán és Kishegyesen, július 30-án pedig Törökfalun avatnak Petőfi-szobrokat a vajdasági Petőfi 200 rendezvénysorozat részeként.
Az elmúlt harmincegy hétben Petőfi nyomába eredtünk, körbeutazva Vajdaság megannyi Petőfihez, valamint az 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kötődő helyszínét. Videósorozatunk keretében hétről-hétre újabb költeményeket hallhattak Mészáros Gábor előadásában, Szerda Árpád és Pálfi Ervin zenei aláfestésével.
Köszönjük, hogy velünk tartottak!
Fogadják sok szeretettel videósorozatunk záró kisfilmjét, melyben Bereményi Géza és Cseh Tamás Petőfi halála című dala hangzik el.
Előadja: Mészáros Gábor
Zene: Szerda Árpád
Éljen Petőfi!