Felkészült és izgatott szavalók érkeztek az újvidéki Egység Kulturális Központba, ugyanis itt szervezte meg a VM4K a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központtal és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületével együttműködésben a MOZDULJ! PETŐFI! – a Petőfi 200 vajdasági programsorozat részeként a Petőfi-szavalóverseny döntőjét, 2023. március 11-én. Amint ismeretes, a verseny elődöntőjéből összesen hatvan versenyző, korosztályi kategóriánként tíz szavaló jutott tovább a döntőbe, amely során a már jól ismert zsűri, de új felosztásban hallgatta meg két, párhuzamos helyszínen a szavalókat: a János Vitéz-zsűrben Hajdú Sára, Mészáros Gábor és Ozsvár Róbert színművészek értékeltek, az Iluska-zsűriben pedig dr. Góli Kornélia dramaturg, Lőrinc Tímea színművész és dr. Mezei Kinga színművész, rendező pontozták a versenyzőket. A döntőben minden szavaló egy szabadon választott Petőfi Sándor költeményt mondott el: az alsós korosztályokban az Arany Lacinak, a Pille, pille, pillangó és az Anyám tyúkja versek voltak a legnépszerűbbek, a tőlük idősebbek között pedig a legváltozatosabb Petőfi-szövegeket hallgatta a zsűri és a közönség. Az értékeléseket követően a zsűri kiosztotta az okleveleket, valamint a bronz, ezüst és arany minősítéseket – a három dobogós helyezett értékes könyvcsomagot, valamint családi belépőt kaptak a kiskőrösi Petőfi Emlékház és Múzeumba. A díjazott szavalók felkészítőinek munkáját is könyvcsomaggal köszöntük meg – a Magyar Szó Lapkiadó Kft. jóvoltából. De itt nem merült ki az ajándékok sora: a Csíkcsomortánban megrendezésre kerülő Székelyföldi Varga Sándor Verstáborba is meghívást kapott öt középiskolás, akik ingyenes ellátással vehetnek részt a nyári verskurzuson Erdélyben. A táborra szóló meghívókat Mihályi Magdolna, a Verstábor szervezője adta át a kiválasztottaknak.
A zsűri döntése alapján a Petőfi-szavalóverseny döntőjének eredményei:
I. kategória (1-2. osztály):
Első helyezett: Holló Olga
Második helyezett: Molnár Marcell
Bronz helyezett: Major Noémi
II. kategória (3-4. osztály):
Első helyezett: Zakinszky Emina
Második helyezett: Jurcsák Renáta
Harmadik helyezett: Szalkai Áron
III. kategória (5-6. osztály):
Első helyezett: Szabó Vilmos
Második helyezett: Dulity Adrián
Harmadik helyezett: Hajvert Zalán
IV. kategória (7-8. osztály):
Első helyezett: Jurcsák Róbert
Második helyezett, megosztott: Lovas Jázmin, Gál Lajos
Harmadik helyezett, megosztott: Bába Kristóf, Tóth Vilmos
V. kategória (középiskolások):
Első helyezett: Vajda Noa Pálma
Második helyezett: Lengyel Emma
Harmadik helyezett: Gál Flóra
A Székelyföldi Varga Sándor Verstáborba meghívást kaptak: Vajda Noa Pálma, Lengyel Emma, Gál Flóra, Horváth Kinga és Oláh Réka
VI. kategória (felnőttek):
Első helyezett, megosztott: Török Gabriella, Kerekes Zalán
Második helyezett: Brasnyó Albert
Harmadik helyezettet a zsűri nem hirdetett.
Köszönjük, hogy velünk tartottak!
Az eseményről további hírek és beszámolók az alábbi linkeken találhatók:
Pannon RTV: 60 döntőse volt a Petőfi-szavalóversenynek (beszámoló, videó)