
A VM4K csapata a téli szünidőben – 2021. január 11. és 16. között – is érdekes programmal várta a 6–11 év közötti gyermekeket. A több mint 60 óvodás és kisiskolás MikRobotika nevű informatikai, valamint Zöld kalandok elnevezésű környezetvédelmi (öko)táborunkba vehetett részt.
Zöld kalandok
Hatnapos kalandozásunk során fiatal táborozóink megismerkedhettek a környezetvédelem legjelentősebb problémáival, valamint azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel csökkenteni tudják ökológiai lábnyomu(n)kat.
Klímahőseinknek egyszerű, könnyen kivitelezhető lehetőségeket mutattunk be, amelyek megvalósításával hozzájárulhatnak bolygónk megóvásához. Az interaktív előadásokat kézműves tevékenységek váltották fel, valamint sor került egy kirándulásra is. Lelkes kis csapatunk betekintést nyerhetett a Reginonális Hulladéktároló Kft. környezetvédő tevékenységeibe – (egy komposztálási folyamatot követhettek végig, valamint bepillantást nyerhettek a szelektáció menetébe).
A szombati zárórendezvényen újrahasznosított elemek/anyagok felhasználásával játszósarkokat alakítottunk ki, amelyekben a fiatal táborozók összemérhették tudásukat, ügyességüket. A kemény munka jutalmául csokis palacsintával és elismerő oklevelekkel zártuk táborunkat.
MikRobotika
Ezen táborunkban – a járványügyi helyzetre való tekintettel – nyolcfős csoportokban dolgoztak a 8–11 éves gyermekek hétfőtől péntekig Vörös Csaba informatikus vezetésével, aki a topolyai Coder Club elnöke, valamint a szabadkai Politechnikai (közép)Iskola informatikatanára. A tábor központi elemét a Machine Learning töltötte ki, mely bemutatja, hogy mi módon tudunk különböző eszközöket, készülékeket, gépeket (be)programozni, feladattal ellátni.
Ez az egy hét alatt számos érdekes programot, programnyelvet – és ezek kezelési módszereit – sajátíthatták el a gyermekek. Betekintést nyerhettek például a robotika rejtelmeibe, a Micro:bit rendszerében való munka folyamataiba, továbbá a Python programnyelv alapjaiba is, melynek segítségével a hét végén már LEGO robotokat is programoztak táborozóink. A nagy érdeklődésre való tekintettel, idén négy csoportot indítottunk.
Idei téli tábori programjaink végeztével is élményekkel gazdagon, a mihamarabbi viszontlátás reményében búcsúztunk el egymástól.
Az eseményről további hírek és beszámolók az alábbi linkeken érhetők el:
Magyar Szó: Újrahasznosítás és robotprogramozás gyerekeknek (beszámoló)
Pannon RTV: Kommentár nélkül – 2021.01.12. (videó)
Pannon RTV: Környezetvédelem gyerekszemmel (beszámoló, videó)
Pannon RTV: Kézműves foglalkozás, előadás és szemétszedés a VM4K-ban (beszámoló, videó)
Pannon RTV: Mikrobitek, robotok és programozási alapok (beszámoló, videó)
Vajdasági RTV: Téli táborok a VM4K-ban (beszámoló, videó)
Hét Nap: Téli táborok a VM4K-ban (beszámoló, interjú)
Pannon Rádió: Pannon Presszó – Téli táborok a VM4K-ban (interjú)
Pannon RTV: Természetvédelem határok nélkül – Zöld kalandok – tábor a VM4K-ban (beszámoló, videó)