VM4K CSÜTÖRTÖK ESTÉK: BORDÁS GYŐZŐ CSATORNA SZÜLETETT CÍMŰ KÖNYVÉNEK BEMUTATÓJA

2023. április 20.

A VM4K Csütörtök esték programsorozatának 2023. április 20-i alkalmán két eseményre is vártuk nézőinket. 17.00 órától Bordás Győző és Bordás Attila Csatorna született című kötetének könyvbemutatóját tartottuk meg, amelyen Bordás Győző prózaíró, szerkesztővel Buzás Mihály szerkesztő beszélgetett.

Az említett könyv Kiss József életművét és a Ferenc-csatorna történetét dolgozza fel, ugyanis idén 221 éve, hogy a Ferenc-csatorna hajózható lett, és 275 éve, hogy megszületett Kiss József vízépítő mérnök, építész, a csatorna tervezője. A csatorna nagyon fontos volt többek között a hajózás segítésében, ugyanis 160 kilométerrel rövidítette le a vízi utat, ami 20 nappal kevesebb menetidőt jelentett. Bordás Győző elmondta: sok év munkája van a könyvben, amelyben ő a csatornaépítés történetét írta meg, Bordás Attila pedig a tárgyi néprajzos, az építészeti munkáit foglalta össze – Kiss József építészeti hagyatékát, aki malmokat, iskolákat, lakóépületeket is tervezett, valamint templomokat is, amelyek közül egy még ma is áll Kucorán, illetve a szabadkai városháza kibővítésében, átépítésében is részt vállalt.

Csatorna született című kötet a Miloš Crnjanski Vajdasági Művelődési Intézet és a Tiski Cvet Kiadó gondozásában jelent meg magyar és szerb nyelven.