A VM4K Csütörtök esték programsorozata 2023. március 9-ei eseményének vendége L. Simon László író, költő, kultúrpolitikus, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója volt. A vajdasági Mozdulj! Petőfi! programsorozat részeként megvalósuló esten a Főigazgató Úr ismeretterjesztő szakmai előadását hallhattuk, amelyen szó esett a múzeumok szerepéről és „küldetéséről” a XXI. században, illetve Petőfi Sándor ma is virágzó kultuszáról. Lánglelkű költőnk születésének 200. évfordulója, valamint közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából megkerülhetetlen beszélni Petőfi munkásságának jelentőségéről és máig tartó hatásáról. Szakmai előadásán a Főigazgató Úr kitért a Nemzeti dal múzeumkerti hagyományának eredetére, hangsúlyt fektetve a bennünket összekötő történetek és legendák közösségépítő erejére. Az, hogy Petőfi ténylegesen a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva szavalta-e 1848. március 15-én a Nemzeti dalt, vagy sem, nem ingatja meg a magyar emberek Petőfi költészetébe vetett hitét.
A Magyar Nemzeti Múzeum Magyarország legnagyobb és egyben legrégebbi múzeuma, mely a magyar történelem tárgyi emlékeit gyűjti és mutatja be 1802 óta. Mint megtudhattuk, a múzeum látogatóinak csaknem 40%-a külföldi származású, ami világosan alátámasztja, hogy a magyarok nemzeti történelme a külföldieket is meglehetősen foglalkoztatja. Bár a Nemzeti Múzeum látogatóinak száma növekedett az előző évekhez képest, a Főigazgató Úr elmondása szerint a múzeumlátogatás továbbra is háttérbe szorul a többség életében. Az ismeretterjesztő előadáson röviden hallhattunk a legnagyobb technológiai változások közösségi és szórakozási vágyunkra gyakorolt hatásáról, vagyis a múzeumlátogatáshoz hasonló kulturális tevékenységek iránti attitűdváltozásról. A múzeumok mai szerepére térve L. Simon László elárulta, hogy a legnagyobb kihívást a XXI. század emberének megszólítása, vagyis az internet világába született fiatalok bevonzása jelenti. A Magyar Nemzeti Múzeum jövőbeli projektjével kapcsolatban vendégünk elmondta, hogy az elsődleges cél egy olyan egyedi múzeumi élmény megteremtése, amely vonzóvá és frissé teszi a tárlatok látogatását minden generáció számára. A VM4K klubhelyiségébe látogatók nagy érdeklődéssel követték a Főigazgató Úr előadását, a közönség tagjainak lehetősége adódott kérdéseket is feltenni.
Köszönjük, hogy ezúttal is velünk tartottak! Várjuk vissza Önöket jövő csütörtökön is.
Az eseményről további hírek és beszámolók az alábbi linkeken találhatók:
Pannon RTV: Múzeum, magyarság, Petőfi (beszámoló, fotó, videó)
Hét Nap: Legyünk büszkék arra, akik vagyunk! (beszámoló)
Magyar Szó: A múzeumok szerepe a XX. században (beszámoló)
Szabadkai Magyar Rádió: Múzeum, magyarság, Petőfi - a múzeumok szerepe a XXI. században (az est meghallgatása)