VM4K Csütörtök esték: Petőfi Sándor: Az apostol – A 6SZÍN Színház előadása

2023. szeptember 07.

2023. szeptember 7-én megkezdődött a VM4K Csütörtök esték programsorozat új évada. Az első rendezvény a budapesti 6Szín Teátrum vendégjátéka volt, Petőfi Sándor: Az apostol című előadást láthatta a közönség a Kosztolányi Dezső Színház színpadán, Szilágyi Bálint rendezésében.

A két felvonásos darab egyszerre volt kísérletező és autentikus, valamint formabontó módon idézte meg Petőfi történetét. Az előadás érdekessége, hogy hogy három színésznő meséli el szöveghűen Petőfi elbeszélő költeményét: Szilágyi Ágota, Szamosi Zsófia és Stork Natasa epikus előadásmódja letisztult és pontos, az előadás legfontosabb díszleteleme a háromszög-keret pedig negyedik szereplőként a szentháromság motívumát idézte – ezzel a rendezői koncepcióval pedig új értelmet nyert a Petőfi-szöveg. A színészek egyszerre és felváltva mesélők, Szilveszter vagy éppen a további karakterek megszemélyesítői voltak.

Az apostol ilyenfajta adaptációja nézőként arra ösztönzött bennünket, hogy saját szemszögből közelítsük meg az eredeti művet. Az előadásra kíváncsiak pedig kiváló színházélménnyel tértek haza, amely élményt nagy tapssal köszönték meg.

 

A vendégjáték a MOZDULJ! PETŐFI! – a Petőfi200 vajdasági programsorozataként valósult meg.