
„Egy nő több, mint csak asszony.” (Szendrey Júlia)
Mozdulj! Petőfi! programsorozatunk részeként tudományos konferenciát szervezünk 2023. március 23-24. (csütörtök-péntek) között Magyar nők és hősnők – amikor a fakanál is kard címmel. A rendezvény fő témája a nők társadalmi helyzete és szerepe az 1848-49-es magyar szabadságharc idején, különös tekintettel a forradalom főszereplőit támogató nők és asszonyok sorsára. Rendezvényünkön hallhatnak a magyar színjátszás kezdeteiről – Prielle Kornélia, Déryné Széppataki Róza, és Laborfalvi Róza munkásságáról, korabeli asszonyok naplófeljegyzéseiről, 19. századbeli szakácskönyvek női szerzőiről, valamint a reformkor méltatlanul elfeledett női szereplőiről. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából nemcsak nemzeti költőnkre, de feleségére, Szendrey Júliára, valamint a XIX. századi magyar társadalom kiemelkedő női alakjaira – Teleki Blankára, Brunszvik Terézre, Zichy Antóniára is egyúttal emlékezünk.
Magyar nők és hősnők - amikor a fakanál is kard című konferencia
PROGRAM:
2023. március 23., csütörtök
10.00-10.30 érkezés, megnyitó a VM4K-ban
10.30-11.05 Gulyás Adrienn, Jókai Mór és a női honvédek
11.10-11.45 Dr. Katona Csaba, Művelődés, fürdőélet, erotika: egy soproni lány naplója a reformkorban
12.00-13.30 SZÜNET
13.30-14.05 Dr. Tóth Eszter Zsófia, 1848 centenáriuma 1948-ban, női szemmel
14.10-14.45 Dr. Kovács Emőke, Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc
hősei és emlékezete a Balaton vidékén
14.50-15.25 Dr. Czuczor Gergely, A reformkor és szabadságharc méltatlanul elfeledett asszonyai
15.30-16.00 SZÜNET
16.05-16.40 Dr. Saly Noémi, 19. század közepi erdélyi szakácskönyv bemutatása két női sorson keresztül
19.00 VM4K: Csütörtök esték, Bereményi Géza és Eperjes Károly művészi estje
2023. március 24., péntek
10.00-10.30 Antoni Rita, Teleki Blanka és Brunszvik Teréz élete és munkássága
10.35-11.05 Dr. Tamási Zsolt, Nők az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcban. Akik tettek és szenvedtek a szabadságért
11.10-11.40 Dr. Nagy Éva, A forradalmárok étkezési szokásai, korabeli szakácskönyvek
12.00-13.30 SZÜNET
13.35-14.05 Dalos Tibor, Szombathelyi kishuszárok a ’48-as hagyományőrzésben
14.05-14.50 SZÜNET
14.50-15.25 Dr. Mezei Kinga, Én tehát színésznő lettem
15.30-16.05 Dr. Góli Kornélia, Színház a forradalomban - A forradalom a színházban
Időpont: 2023. március 23-24.
Helyszín: Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (Makszim Gorkij út 6/A, Szabadka)
Az előadássorozat nyitott jellegű, regisztrálni a 024/672-110-es telefonszámon, a vm4k@vm4k.org.rs e-mail-címen vagy a VM4K Facebook-oldalán üzenetben lehetséges.