Izgatott és rendkívül felkészült középiskolások érkeztek 2023. november 18-án a szabadkai Kosztolányi és a zentai Bolyai gimnáziumba, ugyanis itt került megrendezésre a MOZDULJ! PETŐFI! – a Petőfi 200 vajdasági programsorozatának őszi vetélkedője, A XIX. század költői – A XXI. század költői című tanulmányi vetélkedő.
A vetélkedő irodalomból, történelemből, képzőművészetből és filmből, két színtéren zajlott: októberig küldhették be a versenyzők egyéni alkotásaikat, amelyeket szakmai zsűri értékelt. A november 18-én pedig a csapatversenyre jelentkezettek mérettették meg magukat: irodalomból és történelemből a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban, filmes kategóriában a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban bizonyították tudásukat a középiskolások.
Irodalmi tesztet Horváth Rice Valéria és Radaković Huszta Orsolya magyar nyelv és irodalom szakos tanárok állították össze, valamint értékelték a versenyzők teljesítményét – ebből a tárgyból összesen hat csapat versenyzett. Az öt résztvevő csapat történelmi tudását Agyánszki Máté és Onjin Hartig Viktória történelem szakos tanárok mérték le. Film tárgyból Brasnyó Zoltán szerkesztő, újságíró és Orosz Ildikó szerkesztő, újságíró készítettek multimédiás feladatokat, amelyet két csapat töltött ki. Képzőművészetből nem versenyzett csapat, itt az egyéni alkotások közül hirdettünk nyerteseket.
A csapatok megmérettetését követően, amíg a zsűri értékelt, a versenyzők városi sétán ismerték meg jobban Szabadkát vagy Zentát. A délutáni eredményhirdetést már mindenki izgatottan várta. Az egyéni és csapatverseny nyertesei értékes könyvcsomagot kaptak, valamint 2024-ben romániai kiránduláson és a gyimesközéploki Tatros Part Táborhely nyári táborában vehetnek részt.
Alább közöljük az egyéni és csapatverseny dobogós helyezettjeit:
Egyéni nyertesek irodalomból:
Arany minősítés: Keller Zsóka és Zakinszky Regina (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium)
Ezüst minősítés: Horvát Kávai Hanna (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium)
Bronz minősítés: Apró Orsolya (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)
Egyéni nyertesek történelemből:
Arany minősítés: Pál Krisztián (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)
Ezüst minősítés: Végső Kamilla (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium)
Bronz minősítés: Vetstein Emma (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium)
Egyéni nyertesek képzőművészetből:
Arany minősítés: Kovács Viktória (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)
Ezüst minősítés: Süge Réka (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)
Bronz minősítés: Bovánovics Emília (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)
Egyéni nyertesek filmből:
Arany minősítés: Bálint Német Bence (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium)
Ezüst minősítés: Bolyai Filmműhely - Kadvány Kitti, Zsámbóki Zsóka, Boros Zsófia, Verebélyi Viktor, Faragó Szabolcs, Báló Andor, Katyi Márton (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium)
Nyertes csapatok irodalomból:
Arany minősítés: XXI. század költői (Dévity Tamás, Mohácsi Sára, Rácz Hanna) – Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium
Ezüst minősítés: Forradalmárok (Erdélyi Rómeó, Berényi Kiara, Rekecki Annabella) – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Bronz minősítés: Kapanyéli, Gereblye, Richárd (Nagy Endre, Fleisz Ákos, Kiss Balázs) – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Nyertes csapatok történelemből:
Arany minősítés: Népek tengere (Apró Orsolya, Horvát Lara, Horváth Cintia) – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Ezüst minősítés: Széchenyi lánchíd (Végső Kamilla, B. Varga Ádám, Kovács Zsolna) – Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium
Bronz minősítés: Legendák (Vastag Evelin, Pap Paula, Kadvány Júlia) – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Nyertes csapatok filmből:
Arany minősítés: Bolyai Filmműhely (Faragó Szabolcs, Verebélyi Viktor, Kadvány Kitti) – Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Ezüst minősítés: Hevesen forgó angyalok (Hevesi Orsolya, Forgó Klaudia, Angyal Rebeka) – Politechnikai Középiskola, Szabadka
Gratulálunk nekik!